Mínusz 20 fokban éjszakáztak a befagyott tó felett.
Forrás: Bors
Volt elég idő gondolkodni azon, mi az, ami igazán számít az életben – mondja a magyar lány, aki négy napon át kutyaszánozhatott a sarkvidéken.
Teljesült a 25 éves Zaja Kitty álma: megcsinálta a kutyaszántúrát az Északi-sarkvidéken. Az április közepi kalandra 144 országból 4573-an jelentkeztek, Magyarországról 47-en, de csak 24-en vehettek rajta részt. Kitty, aki hétfőn ért haza, egy évvel ezelőtt is próbálkozott már, akkor sikertelenül. Most boldogan tarthatott élménybeszámolót.
– A Fjällräven Polar nevű túrára a netre feltöltött fotókkal vagy videóval lehet jelentkezni, és én egy vicces összefoglalót készítettem, hogy mi történt velem az egy év alatt – kezdte a legelején Kitty. – Ha a zsűrinek tetszik a jelentkezés, akkor egyenes ágon bent vagy a kiválasztottak társaságában.
A másik út az online szavazatok gyűjtése, amire egy hónapig van lehetőség. Én ezt választottam. Tavaly 400 vokssal maradtam le, de idén 38 110-zel a második legtöbbet kaptam, csak egy indiai fiú előzött meg.
Kitty édesanyja 1989 óta huskytenyésztő, most négy kutyájuk van, közülük az egyik épp kicsiket vár. A lány – mint tavaly decemberben megírtuk – a szőrükbe kapaszkodva tanult meg járni, és volt kutyaszánjuk is, úgyhogy ez a közlekedési forma sem volt új a számára.
– A kintlétünk első napja csapatépítéssel telt, és kaptunk egy 70 literes túrahátizsákot minden felszereléssel, hótaposóval, nagykabáttal. Aztán jött egy szóbeli felkészítés a hidegről, a melegről, a tűzgyújtásról, a kutyákról, az extrém helyzetekről. Nemcsak egymással ismerkedtünk meg, hanem a kutyaszán irányításának fortélyaival is – mesélte a lány. – Másnap találkoztunk szánhúzó barátainkkal, akikből mindenki hatot-hatot kapott, majd a sátorfelállítást gyakoroltuk. A huszonnégy szerencsés négyfős csoportokba volt osztva, minden csoportra jutott egy vezető. Mivel nekem volt a legnagyobb tapasztalatom a csoportomban, én voltam az élen. A vezető általában 20 méterrel ment előttem, de volt, hogy egy kilométerre is eltávolodott.
A túra Észak-Norvégiából, Tromsøből indult, és a tundrán át a cél a 300 kilométerre lévő svéd Kiruna volt. Első nap 80 kilométert teljesítettek.
– Hálózsákban és sátrakban aludtunk, éjszaka mínusz 20 fok volt. Az út során talán egy necces helyzet volt, amikor egy olyan befagyott tavon állítottuk fel a sátrat, amin egy méter magasan állt a hó. Ébredéskor azt hittem, hogy megfagytam, mert még az orrom is deres lett. Általában reggel 10-kor indultunk és délután 5–6-ig mentünk átlag 10–12 kilométeres sebességgel, és csak egyszer álltunk meg. A kutyákat természetesen nekünk kellett ellátni.
Vízhez a reggeli hó felolvasztásával jutottak, és gyorsszárított ételeket ettek, amit forró vízzel kellett felengedni.
– Nem volt rossz, de azért nagy öröm volt, hogy a mamám itthon túrógombóccal várt. Az egész óriási élmény volt, rengeteget lehetett tanulni nem csak a természetről, a túlélésről, de önmagunkról is. Volt elég idő gondolkodni azon, mi az, ami igazán számít az életben. Elképesztő emberekkel csináltam végig ezt az utat, akik a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek más-más háttérrel, mégis életre szóló barátságok születtek – lelkendezett Kitty.
