Aktuális

Négy éve növeszti a karmait - Felöltözni is alig tud 15 centis körmeivel

K. B.

Létrehozva: 2018.04.07.

Forrás: Instagram

Örökkévalóságnak tűnik, mire fel tudok öltözni – ismerte el Simone Taylor, aki immár négy éve nem vágta le a körmeit.

A 16 éves lány ujjait több mint 15 centiméter hosszú karmok díszítik, s bár imádja, hogy ekkora felületet pingálhat ki az ízlése szerint, elismeri, hogy ez költséges, s igazán időigényes szórakozás.

– Három óráig tart, mire kifestem: két réteg és egy fedőlakk. Lemosni másfél óra – árulta el a The Sunnak Simone, aki 2014-ben az interneten látta, hogy sok lány extrém hosszúra növeszti a körmét, ekkor határozta el, ő is közéjük áll. Azóta újra kellett tanulnia a leghétköznapibb mozdulatokat, a suliban pedig felmentésre szorul.

– Már nem tudom rendesen fogni a tollat, a laptopomon pedig ökölbe szorított kézzel, a bütykeimmel tudok gépelni. A tesiórák is nagy kihívást jelentenek, nem tudok röplabdázni és kosarazni, a tanárom folyton arról győzköd, hogy vágjam már le. Nem tud meggyőzni, így elég rosszak a jegyeim…

Simone otthon is megküzd az elemekkel  és a karmaival, zuhanyozni és felöltözni is sokkal tovább tart, mint korábban.

– Sokszor beleakad a hajamba és a ruhámba a körmöm. Sok erősítőszerrel kezelem, így nem törik le, de attól még fáj.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek