<p>Telelőhelyükről a vizek felé veszik az irányt tavasszal a békák. Útjuk viszont keresztezi az autókét, ezért gyakran válnak baleset áldozataivá a hasznos kis állatok.</p>
Kedves hangvételű, útszéli fára tűzött felhívásban kérik a leányfalui autósokat, hogy óvatosabban vezessenek a megszokottnál. A napokban ugyanis elkezdődött a békák párzási időszaka. Ilyenkor országszerte veszélyben van a kétéltűek testi épsége, hiszen tavasszal a telelőhelyükről a vizek felé indulnak szaporodni. Útvonaluk pedig gyakran keresztezi a forgalmas autóutakat, ráadásul minél melegebb és csapadékosabb az idő, annál több béka kel útra.
– Régebben ezt úgy oldottuk meg, hogy a vonulás idején az utak mentén fóliakerítést állítottunk fel és gödörcsapdákat építettünk. Utóbbiak állandó felügyeletet igényeltek. Intenzívebb vonuláskor éjszakánként többször kellett kiemelni a békákat a gödörből, hogy átvigyük őket az út másik oldalára. Egy átlagos napon is reggel és este üríteni kellett a gödröket – magyarázta a Borsnak Bánfi Péter, a Körös– Maros Nemzeti Park Igazgatóság Természetmegőrzési Osztályának vezetője.
Bár a szakember régi módszerről beszél, sok helyen a mai napig így igyekeznek elejét venni, hogy a vonuló békák a kocsik kerekei alatt végezzék. Szerencsére az utóbbi időben javult a helyzet és kevesebb béka pusztul el az utakon. Ez pedig az uniós forrásokból létesített, autóutak alá épített fix átjáróknak köszönhető, melyeken keresztül a békák biztonságosan át tudnak kelni a túloldalra.
– Az átjáróknak köszönhetően automatikussá vált a békavonulás, kevesebb emberi felügyeletet igényel, de ezeket is tisztán kell tartani. A mi térségünkben Ópusztaszer és Baks között, illetve Kecskemét és Solt között, az 52-es úton épültek átjárók – mondta el a természetvédelmi szakember.
A békamentéssel foglalkozó szervezeteknek a békavándorlás időtartama is feladja a leckét. Bár tavasszal a vizek felé vezető út rövidebb ideig tart – két-három hét –, a visszafelé vonulás több hét is lehet.
Tizenkét faj él hazánkban
Világszerte több mint ötezer békafaj él, a Természettár gyűjtéséből kiderül, hazánk tizenkettőnek ad otthont.
Vöröshasú unka: országszerte előfordul, csak a víz tisztasága fontos számára.
Sárgahasú unka: a középhegységekben fordul elő, az időszakos pocsolyákat kedveli. Bőre mérgező váladékot termel, ami a nyálkahártyára kerülve éget és csíp.
Zöld varangy: sík- és dombvidéken él, de gyakran emberi környezetben is megfordul. Jól viseli az extrém plusz 40 fokot is, viszont ha elveszti teste víztartalmának felét, elpusztul.
Gyepi béka: a hűvösebb, csapadékosabb, magasabb hegyvidéken él. Szaporodáskor a hím megduzzad, a nőstény pedig szemölcsöket növeszt az oldalán.
Zöld levelibéka: országszerte előfordul.
Barna ásóbéka: sík- és dombvidéken él, ott fordul elő, ahol könnyen beáshatja magát a talajba.
Mocsári béka: folyók holtágai, lápok lakói, a hímek párzás idejére bekékülnek.
Barna varangy: megtalálható mindenütt, ahol csak rejtekhelyet talál magának: erdőkben, bozótosokban, réteken, pincékben, barlangokban, üregekben, vén falak repedéseiben. Akár tízezer petét is rakhat.
Kis tavi béka: a legkisebb magyar békafaj, mocsarak és lápok lakója. A hímek párzáskor neonsárga színben pompáznak.
Nagy tavi béka: nagyobb kiterjedésű vizekben él, más néven kacagó békaként ismert, a „kvark-kvark” kuruttyolásáról könnyen felismerhető.
Erdei béka: a lombos erdők az otthona, ismertetőjegye a feltűnően hosszú lába.
Kecskebéka: az alföldi öntözőcsatornákban él, még a telelőidőszakban is a víz alatt él, gyakran a vízi növényeken, a bátrabbak a part szélén ücsörögve múlatják az időt.
Így szaporodnak
A békák kétéltűek, ami azt jelenti, hogy vízben szaporodnak és fejlődnek ki, de életük nagy részét a szárazföldön töltik. Legtöbbször állóvizekben rakják le petéiket, ahol lárváik, az ebihalak kifejlődhetnek. Ilyenkor még kopoltyújuk van és a végtagjaik is hiányoznak. Fejlődésük során alakul ki a tüdejük, aztán először a hátsó-, majd a mellső lábuk. Végül pedig eltűnik a farkuk és elhagyva a vizet a szárazabb, magasabban fekvő helyek felé veszik az irányt.
