Megszámlálni sem könnyű, mennyi titok tudója a nyolcemeletes garzonház a főváros szívében. A Bajza utca 1. olyan legendának adott otthont, mint Latinovits Zoltán, aki utálta, ha nem egyedül utazik a liftben, Korda György pedig mindig leült kártyázni a lakókkal.
Ma is ott áll a hetedik kerületben Latinovits Zoltán egykori otthona. A Bajza utca és a Damjanich utca sarkán található nyolcemeletes épület Tóth István és Hejhál Éva tervei alapján 1965–1967 között készült el, akkor még ők sem tudták, hány legenda lakja majd kezük munkáját.
Kártyapartival ütötték el az időt
A 160 lakást számláló ház legelső lakója Ruttkai Éva színésznő volt. Utána megszámlálhatatlan híresség tekinthette hosszabb-rövidebb ideig otthonának a házat: Latinovits Zoltán, Csűrös Karola, Péchy Blanka, csupa színész, de szerették az énekesek is, Harangozó Teri, Korda György és hajdani párja, Mátray Zsuzsa. Ők 1966 és 1970 között élték itt mindennapjaikat. A Bors megtalálta a hölgyet, aki már a ház építése óta itt él.
– Akkoriban szokás volt, hogy a lakók összeültek a társalgóban. Minden emeleten volt egy. De ma már csak raktárnak használják őket. A 60-as, 70-es években hatalmas kártyacsaták zajlottak ott. Az egyik törzsvendég Korda György volt, aki rendszeresen beállt játszani – idézi fel Rezsabek Nándorné Ibolya. Főleg az idősebb lakók ültek le kártyázni.
– Rajta kívül nehéz volt találkozni más hírességgel, más életritmusban éltek, mint mi. Latinovits Zoltánnal a liftben futottam össze. Zárkózott, megközelíthetetlen művész volt, de közben nagyon kedves, udvarias – mondja Ibolya néni. A színész nem szerette, ha más is van rajta kívül a liftben, a lakók olyankor illedelmesen vártak egy másik szerelvényt.
Művészekből ma sincs hiány
Nővérszoba nővér nélkül
Kedves, a házban mindenkit ismerő középkorú portás ücsörög a hallban. Ma is ott lóg nagy sötétbarnán az egész falat betöltő kulcs- és levéltároló. És telefon, amin a portás felszólhat a szobákba. A ház hőskorában saját könyvtár is működött, a kötetek kézről-kézre jártak a lakók között. Szokás volt az is, hogy heti kétszer ügyelt egy lakó. De a negyedik emeleten volt nővérszoba is, igaz, nővér nélkül: csupán egy elsősegély felszerelést találhatott ott, aki rosszul lett. Mára ebből is lakás lett.
Az sem mindennapos, hogy a lakók a tetőteraszon süttethetik magukat, sőt, még arra is lehetőségük van, hogy a nagy hőségben lezuhanyozzanak. Külön fürdőhelyiség működik ma is férfiaknak és nőknek. És aki szerette volna kimosatni ruháit, megtehette: a leadott szennyest kimosták és másnap a frissen mosott, kivasalt holmit kellett átvenni.
Csak gyerek ne legyen
A ház különlegességének listája még koránt sem ért véget. Külön étterme is volt az ott élőknek – ma már élelmiszerboltként működik – ahonnan étellifttel vitték fel az eledelt a pincérek. A lift egykori helyéről semmi nem árulkodik, a helyét ugyanis befalazták. A lakások egységeen 36 négyzetméteresre készültek. Mai szemmel furcsa, hogy a ház lakói nem a kisállatokból nem kértek, hanem a gyerekekből: kizárólag egyedülálló és gyermek nélküli párok költözhettek be. Ha egy pár megvette a lakást, de később gyermekük született, vállalniuk kellett, hogy új otthont keresnek, amiben viszont segített az öröklakásokat akkoriban egyedüliként forgalmazó OTP.
