Aktuális

Szájer: Brüsszel nyolc éve támadja rágalmakkal Magyarországot

Bors

Létrehozva: 2018.06.24.

Szájer József fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő óriási eredménynek tartja, hogy Olaszország a sarkára állt és véget vetett a tengerből kimentett bevándorlók befogadásának, amivel azt az üzenetet küldik az Afrikából és Ázsiából útra kelni akaróknak, hogy Európában vége a gazdasági bevándorlókat tárt karokkal váró politikának.

Forrás: MTI

A kormánypárti politikus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, Európában sorra kikerülnek a hatalomból azok a politikusok, akik a bevándorlás kérdésében nem hallják meg az emberek hangját.

Kiemelte továbbá, Brüsszel immár nyolc éve támadja rágalmakkal Magyarországot, a vádak elhangzása után pedig alkalmat sem adnak a védekezésre. Példaként említette erre az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) szerdai ülését, ahol a Magyarországgal szembeni álláspontot fél órában fejthették ki a magyar jogállamiság helyzetéről szóló Sargentini-jelentés vitájában, míg a védekezésre alig 4-5 perc jutott.

Szájer József ezzel összefüggésben kijelentette, a brüsszeli baloldali politikusok percenként hivatkoznak a jogállamiságra, miközben annak legelemibb feltételeit sem teljesítik, tulajdonképpen diktátorokként viselkednek.

A Sargentini-jelentés készítői például bejelentették, az európai jogon túli kérdéseket is vizsgálnak, noha az Európai Uniónak nincs felhatalmazása az olyan ügyek vizsgálatára, mint a nyugdíjak mértéke, a nők száma a politikában, vagy az oktatási kérdések. Szájer József szerint ezért ezekre alapozva nem is lehet szankcionálni Magyarországot, ami pedig ezek nélkül marad, az vagy “nyílt hazugság”, vagy olyan lezárt ügyek, mint a média és a bírók helyzete.

A kormánypárti politikus szerint a jelentés célja a magyar emberek megfélemlítése és eltántorítása a bevándorlással szembeni határozott állásponttól.

A Fidesz-KDNP egyértelmű felhatalmazást kapott az ország védelmére a választáson, népszavazáson és nemzeti konzultációkon az ország védelmére, arra, hogy Magyarország ne legyen bevándorlóország – fejtette ki, majd hozzátette, a “magukat civilnek mondó világraszóló szervezetek” és a bevándorlást pártoló országok ezért akarjákfélresöpörni Magyarországot.

Szájer József szerint ugyanakkor ez nem fog könnyen menni, mert mamár az Európai Unióban is gyarapszik azoknak a száma, akik Magyarország mellett vannak a bevándorlás kérdésében.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek