<p>Már évtizedekkel ezelőtt is komoly kritikákat kapott szakmai berkekben a híres, 1971-es stanfordi börtönkísérlet. Ám a nagy nyilvánosságban nemrég robbant a bomba: átverés volt. A Borsnak nyilatkozó szakember szerint ugyanakkor a kísérletre nem a csalás, hanem az egyoldalúság a legjobb kifejezés. </p>
A teszt
Philip Zimbardo pszichológus-szociológus és kollégái 1971-ben a kaliforniai Stanford Egyetem egyik épületének alagsorában berendeztek egy kísérleti börtönt. Kiválasztottak egyetemistákat, akik napidíj fejében vállalták a részvételt a kísérletben. Véletlenszerűen rab vagy börtönőr státuszba kerültek, és indulhatott a „buli”.
Zimbardóék arra jutottak, hogy a résztvevők igen hamar extrém mértékben helyezkedtek bele a kapott szerepükbe: a börtönőrök kegyetlenkedni kezdtek, a rabok pedig az idegösszeomlás szélére kerültek a megaláztatásoktól. Többekből olyan szélsőséges reakciót váltott ki a helyzet, hogy ki kellett őket szedni a kísérletből. A kéthetesre tervezett eljárást így már a felénél le kellett állítani.
A hatalom megront
Zimbardo akkoriban azt állította: a börtönőrök szerepét játszó résztvevők semmilyen utasítást nem kaptak, ők dönthették el, milyen módszereket alkalmaznak a rend fenntartásához. A börtönkísérletből tananyag lett, hogy miként válhat az ember szadistává, ha hatalmat kap.
– A kísérlet a maga idejében úttörőnek számított, s teljesen beleillett a Stanley Milgram pszichológus által korábban végzett kísérlet nézetrendszerébe, következtetéseibe, miszerint bárkiből válhat tömeggyilkos, lélektelen parancsvégrehajtó – mondta a Borsnak Csepeli György szociológus. – Ez nem ismerte el az ember szabadságát, a jó és a rossz közötti választás lehetőségét, a személyes történet, a kora gyermekkori traumák meghatározó szerepét.
Csak ki akart szállni
Egy Bem Blum nevű újságíró azonban most hosszú cikkben sorakoztatott fel bizonyítékokat arra, hogy az őrök valójában nem is önállóan cselekedtek. Az újságírónak bizonyító hangfelvételei is vannak. Az egyiken Zimbardo egyik tanítványa, aki a börtönigazgató szerepét játszotta, arról beszél az egyik őrnek, hogy keményebbnek kell lennie, különben nem fog működni a kísérlet. Olyan rab is akadt, aki utólag bevallotta: megjátszotta, hogy összeomlik a szadista börtönőrök miatt, ugyanis készülnie kellett a vizsgáira, ezért ki akart jönni. Állítólag azt is a kísérlet vezetője erőltette, hogy az őrök vonják meg az alvást a raboktól.
– Ezek a kísérletek bekerültek a tankönyvekbe, az enyémbe is. De mindvégig éreztem, hogy valami nem stimmel, túlságosan magától értetődőek, túlságosan beleillenek abba az előfeltevésbe, amit az Adolf Eichmann peréről készült riportkönyv alapozott meg – magyarázta Csepeli György. – Ennek szerzője, Hannah Arendt elhitte a náci háborús bűnösnek, hogy ő egy szürke hivatalnok, akit a sors az SS-be sodort, s ott szinte akaratától függetlenül előbb zsidószakértő, majd a deportálások logisztikáját megszervező „szakember” lett. Zimbardo és Milgram kísérletei nem csalások, inkább egyoldalú, sugallt helyzetek, amik a gyalázatos viselkedések egyik lehetséges magyarázatát mutatják meg. Ma már tudjuk, hogy a helyzet jóval bonyolultabb.
Miért csalt volna?
Szakemberek szerint az, hogy az őrök viselkedését irányították, hitelteleníti a végkövetkeztetést, miszerint pusztán a hatalmi pozíciótól váltak kegyetlenné. Azt, hogy a kísérletben csak 24-en vettek részt – ráadásul mind amerikai egyetemista volt –, már korábban kritizálták, mert ez a minta kicsi ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket lehessen belőle levonni.
– Zimbardóval személyesen is találkoztam – mondta a Borsnak Végh József kriminálpszichológus. – Nem hinném, hogy azt mondta volna a börtönőröknek: legyetek keményebbek a rabokkal. Azt mondhatta: „Te börtönőr leszel, te elítélt”, de le kellett osztani a szerepeket.
Végh hozzátette: már csak azért sem hiszi, hogy a sztárpszichológus csalt volna, mert kizárt, hogy meg merte volna kockáztatni a lebukást.
Zimbardo cáfol
Némelyek egyenesen boszorkányüldözést emlegetnek, amire az érintett Zimbardo is reagált, ráadásul először egy magyar lapban. Kijelentette, hogy egyik kritika sem mutat be lényegi bizonyítékot. Valóban adtak olyan instrukciót, hogy az őrök viselkedjenek úgy, ahogy egy kemény börtönőrt elképzelnek, ám ezt csak azért, hogy meg legyen a megfelelő hangulat egy szimulált börtönben. A keménykedés módját ráadásul a kísérleti alanyokra bízták.
– Szerintem az őrök viselkedésének a sokszínűsége önmagában cáfolja a feltételezést, hogy úgymond megrendelt karakterek torzították volna a kísérlet eredményeit. Azok az őrök, akik valóban gonoszabbak lettek, és kreatívan kegyetlenkedtek a rabokkal, a saját kontójukra tették – védte magát a sztárpszichológus.
Parancsra kínzunk?
