Aktuális

Zokogásba tört ki az iskolai takarító a diákok összeesküvésétől

Bors

Létrehozva: 2018.06.28.

Forrás: DailyMail/videó

A bristoli egyetem diákjai annyira megszerették Herman Gordon takarítót, hogy összedobtak neki és feleségének egy nyaralásra, hogy végre meglátogathassa rég nem látott családját.

A Jamaicából származó férfinek túl kevés a fizetése ahhoz, hogy feleségével hazalátogathasson szülőföldjére, ezért úgy döntöttek a nebulók, hogy a JustGiving oldalán adománygyűjtésbe kezdenek, hogy ezzel hálálják meg neki a rengeteg pozitív energiát és bíztatást, melyet év közben kaptak tőle – írja a BBC

230 tanuló járult hozzá az utazásához melyre immáron 1500 fontot, azaz valamivel több, mint 550 ezer forintot gyűjtöttek nekik össze. Ez fedezi a repülőjegyek árát, és talán némi költőpénzre is marad belőle.

– Nagyon sokszor jókedvre derítettél minket az év során, és azt akarjuk, hogy tudd, nagyon szeretünk téged és fontos vagy a számunkra – hallható a DailyMail által közzétett videóban melyet a diákok készítettek, mikor átadták Gordonnak a meglepetést.

A gyűjtésről a 12 éve az intézményben dolgozó férfinak sejtelme sem volt, így mikor kis barátai elé álltak a pénzzel teli borítékkal, heves zokogásba tört ki és alig tudta megköszönni a meghatottságtól.

Maguk a tanulók is meglepődtek az akció sikerén, hiszen öt nap alatt majdnem elérték a szükséges összeget, ami feltehetőleg annak is köszönhető, hogy több jótékonysági szervezet is beállt a megmozdulásuk mögé.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek