Aktuális

Baleset Szolnoknál – Egy ember meghalt, öten súlyosan megsérültek

MTI

Létrehozva: 2018.08.03.

Forrás: Bors

Egy ember meghalt, öten súlyosan, illetve életveszélyesen megsérültek péntek délelőtt Szolnoknál, a 4-es főút 95-ös kilométerénél, ahol két autó ütközött frontálisan - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Szabó Zita tájékoztatása szerint a sérülteket mentőautó és két mentőhelikopter szállította kórházba.

Az elsődleges információk szerint egy személygépkocsi több gépjármű előzésébe kezdett, de az előzést nem tudta időben befejezni és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival - közölte a szóvivő. 

A szabályosan haladó, külföldi rendszámú autóban egy öttagú család utazott. A sofőr a helyszínen meghalt, a család többi tagja - köztük három gyermek - súlyos, illetve életveszélyes sérüléseket szenvedett - mondta.

Hozzátette, az előzést befejezni nem tudó, a járműben egyedül utazó sofőr súlyos sérülést szenvedett.

A baleset helyszínelése és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták a főutat, mindkét irányból Tószeg irányába terelték el a járműveket - közölte a sajtószóvivő.
 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek