Aktuális

Benne van a magyar virtus a pakliban

Hu-Zo

Létrehozva: 2018.08.21.

Nyilvánítsák a magyar kártyát hungarikummá! – állt elő a kezdeményezéssel a Magyar Snapszerszövetség. Ami azért is érdekes, mert – mint köztudott – a lapokon látható figurák a svájci történelem alakjai.

„A magyar kártyát mai formájában Schneider József pesti kártyafestő mester alkotta meg az 1830-as években. A kártya mint a legnépszerűbb társasjáték ma is sokaknak nyújt szórakozást. A Magyar Snapszerszövetség véleménye szerint a magyar kártya kultúránk szerves része, hagyományait meg kell őrizni, ezért kezdeményezi a Nemzeti Értéktárbizottságnál annak hungarikummá minősítését” – tette közzé a szövetség az ér-velését.

– Amikor Schneider Jó­zsef az alakokat megfestette, ez még művészet volt – mondta a Borsnak Táncsics Péter, a Magyar Snapszerszövetség vezetője. – Magyarországon és a német nyelvterületeken a francia kártya után ez volt a legelterjedtebb játékkártyatípus. Mivel annak idején, a szabadságharc előtt nagyon erős volt a Habsburg-ellenes nemzeti érzület, ezért a Schiller által 1804-ben írt és 1827-ben Kolozsvárott is bemutatott Tell Vilmos-dráma alakjait, a győztes svájci szabadságharc hőseit festette meg Schneider. Ezzel utalt a magyarok szabadságvágyára, kijátszva a cenzúrát.

A snapszerszövetség tizenhárom éve alakult, azóta vannak versenyeik egységes szabályrendszerrel. 2012-ben volt az első országos bajnokságuk, és idén először Ausztriában, húsz csapattal már világbajnokságot is rendeztek, amin nyolcadikak lettek a magyarok.

– A magyar kártya hungarikummá nyilvánítását egyrészt azért szeretnénk elérni, hogy ezzel is hangsúlyt kapjon az eredeti lapok festőjének származása és magyaros virtusa, másrészt mert maga a játék is kulturális hagyomány, amit meg kellene őrizni – magyarázta Táncsics Péter.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek