Aktuális

Tombol a hőség - Sziesztát akarnak a buszvezetők

P. Zs.

Létrehozva: 2018.08.08.

<p>Különös kezdeményezéssel, a közlekedési szieszta ötletével állt elő az egyik szakszervezet. Az intézkedés csak hőségriadó esetén lépne életbe, és csak járatritkítást jelentene.</p>

Tikkasztó kánikulának nézünk elébe a hét hátralévő részében, a legtöbbeknek pedig ez annyit jelent, hogy nem hogy dolgozni, de enni és aludni sem tudnak. Vannak viszont, akiknek nem lehet leállni, és még a hőség ellenére is ülni kell a volán mögött, vagy kint dolgozni a tűző napon. 

Hőváltó sofőrök

A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége kánikulai menetrendet javasol.

– Szeretnénk, ha végre törvény is szabályozná azt, hogy hőségriadó esetén milyen intézkedésekkel lehet könnyíteni a közlekedő buszvezetők terheit. A BKK-nál most vannak úgynevezett „hőleváltó” sofőrök, akik cserélnek a túlmelegedett sofőrökkel, de kevesen vannak. Sok helyen, például vidéken, az öregebb buszokon nincs légkondicionált vezető fülke sem, így nem ritkán 40-50 fokban vezetnek a sofőrök. Még a fülkeajtót sem nyithatják ki egy kis huzatért, mert az szabálytalan. Ahogyan nincs olyan hely sem, ahol tudnának akár 20 percet hűsölni – mondta a Borsnak Nemes Gábor, elnök.

A szakszervezet a napokban elküldi a javaslatát a közlekedésért felelős államtitkárnak, a mediterrán sziesztához hasonló intézkedésekről. Délelőtt 11 és délután 15 óra között ritkítanának a járatokon. Ugyanannyi járat közlekedne, de például nem 10, hanem 20 percenként. Ez azt is jelentené, hogy több idejük lenne a sofőröknek egy kis hűsölésre.

Használ vagy sem?

A mediterrán országokban, mint Spanyolország, Gö­rögország és Olaszország, ragaszkodnak a délutáni pihenőidőhöz. Ugyanakkor az, hogy délután pihenőidőt ik­tatnak be, nem azt je­lenti, hogy ezzel csökken a munkaidő – a későbbiekben ledolgozzák a kimaradt órákat, így tehát a munkaidő megváltozik, akár reggel nyolctól este nyolcig is eltarthat.

Regős Gábor, a Századvég vezető közgazdásza az M1 Híradónak azt mondta: egyértelmű bizonyíték nincs arra, hogy a gazdaság és a szieszta között összefüggés lenne, így tehát nem kijelenthető, hogy egy-egy ország a szieszta megléte miatt rosszabbul vagy jobban teljesítene gazdasági értelemben.

Bevezetnék az orvosok

A nagy meleg miatt minden ember hamarabb fárad el, sokak számára az alvást is megnehezíti. A tartós kánikula megterheli a keringést és rontja a koncentrálóképességet. Bizonyított tény, hogy a teljesítményen nagyot dob egyórányi alvás is a délutáni időszakban, sőt ha ez rendszeres, azzal az élettartam is hosszabb lehet. 

– Tekintettel arra, hogy az elhúzódó meleg időjárás kifejezett stresszként hat a szervezetre, főleg azokra, akiknek valamilyen alapbetegségük van, ezekben a napokban érdemes megfontolni a mediterrán régióban jellemző napközbeni pihenőidőt. Or­vosi szempontból nem elvetendő az ötlet, de az eddig megszokott mindennapjainkba nem lehetne akadálymentesen be­vezetni – mondta lapunknak dr. Nagy Árpád. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek