Csak a szerencsének és egy tízéves lány éberségének köszönhető, hogy nem követelt áldozatot a hétfő délutáni apátfalvi tűzeset: leégett, lakhatatlanná vált egy ötgyermekes özvegyasszony háza. A család még kedd délelőtt is az üszkös romok közül mentette, amit lehetett.
– Éppen tévéztünk. Én közben kinéztem az udvarra, de csak a küszöbig jutottam, onnan már nem láttam semmit: sűrű, szürke-fekete füst borított mindent – elevenítette fel a drámai perceket a tízéves Ottlokán Eugénia a Délmagyarnak. Amikor lángba borult a tető, a nagymamával együtt ő és a nővére, Szavéta volt otthon. Utóbbi azt mesélte, hogy miután húga visszaszaladt, hogy tűz van, a fürdőszobába mentek, vizes ruhákat terítettek az arcukra, és úgy menekültek ki az épületből.
A szomszédba futottak – ők mentették ki az oldalsó szobából a nagymamát, illetve hívták ki a tűzoltókat. – Nagyon megijedtünk mindketten. Amikor a tűzoltók megjöttek, a fél tető lángolt, de bennünket már nem engedtek vissza – mesélte a nagyobbik lány.
Az édesanya, Ottlokán Lászlóné a falu legszélén lévő, Szabadság utcai házban öt gyermekkel és az idős édesanyjával élt egy fedél alatt. Férje öt évvel ezelőtt daganatos betegségben halt meg. Amikor a lángok elborították a házat, éppen dolgozott – eladó egy makói üzletben. A szomszédok őt is felhívták, de a munka miatt nem tudta felvenni a telefont. Rendőrök jöttek érte, ők vitték haza.
– Amikor elmondták, miért jöttek, kis híján elsötétült előttem a világ. Csak arra tudtam gondolni: remélem, senkinek nem esett semmi baja – idézte fel a történteket. A tűz késő délután tört ki, az pedig, hogy mindenki épen, egészségesen vészelte át a tragikus eseményt, estére derült ki – a másik három testvér, két fiú és egy lány ugyanis elment kutyát sétáltatni, aztán amikor messziről meglátták, hogy ég a házuk, ijedtükben a közeli kukoricásba menekültek. Onnan kerültek elő.
A katasztrófavédelem megyei szóvivője, Molnár Krisztina a Délmagyart úgy tájékoztatta, a körülbelül kilencven négyzetméter alapterületű családi házhoz makói és hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik közös erővel, több oldalról támadva, három vízsugárral oltották el a lángokat. Tegnap délelőtt még mindig érezni lehetett a füstszagot. Az udvaron kormos gerendák, deszkák hevertek. Az épület hátsó fele teljesen kiégett, odalett a kazánház, a konyha és annak teljes berendezése. A tető megsemmisült, és a ház többi része is lakhatatlanná vált. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a bútorok jelentős része megmaradt, és a ruhák sem vesztek mind oda. Még tegnap is pakoltak a gyerekek, mentették, amit lehetett. Hogy mi okozta a tüzet, egyelőre nem tudni – az édesanya elektromos zárlatra gondol.
Hogyan tovább? A család már tervezte, hogy egy, a jelenleginél nagyobb házba költözik Makón; a CSOK igénybevételével vásároltak is egy házat Újvároson, ennek a felújítása azonban még jó darabig el fog húzódni. Addig a faluban, szükséglakásban maradnak. A Szabadság utcai ház biztosítva volt, hogy mekkora kártérítést kapnak és helyre tudják-e állítani az ingatlant, még kérdéses. – Ami történt, egy életre nyomot hagy az emberben – mondta az édesanya, aki még egy nap múltán is remegő hangon beszélt. Kiderült, az éjszaka alig aludt valamit. – De nem ez a fontos – mondta. – Úgy vagyok vele, akár az utcán is elalszom, csak senkinek semmi baja ne legyen.
