Aktuális

Churchill leleményességén múlott, hogy Hitler nem dobathatott atombombát Londonra

Címkék
háború

Bors

Létrehozva: 2018.09.02.

Kevésen múlott, hogy a náci Németország nem tett szert atomfegyverre a második világháború utolsó másfél évében.

Forrás: AFP

Bár Adolf Hitler mindent elkövetett azért, hogy megtörje Nagy-Britannia ellenállását, ez nem sikerült neki. Többek között azért sem, mert Sir Winston Churchill, Anglia miniszterelnöke idejekorán észbe kapott, és megsemmisített egy igencsak veszélyes rakománnyal haladó német hajót.

Az 1944-es elhatározása tökéletesen bejött, ugyanis mostanság derült ki, hogy az elsüllyesztett úszó alkalmatosságon 40 hordó nehézvizet találtak. Ez a mennyiség közel elég volt ahhoz, hogy a németek atomfegyvert hozzanak létre.

Afelől pedig semmi kétség sem volt, hogy Hitler Londont kívánta megsemmisíteni. A hajót az Oslótól 155 kilométernyire található Tinn-tó fenekén, közel 190 méter mélységben lelték meg, és amint azt Eric Grove norvég történész elmondta, ha a németek folytathatták volna nukleáris programjukat, akár a második világháború végső kimenetelét is befolyásolhatták volna.

Csakhogy Churchill jó érzékkel tapintott rá arra, hogy azt a bizonyos hajót meg kell semmisíteni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek