Aktuális

Gyengébben teljesít az RTL Klub

Bors

Létrehozva: 2018.09.18.

Forrás: Thinkstock

Szűkül a nézettségi olló az RTL és a TV2 csoport között, a német érdekeltségű médiavállalat első féléves üzleti eredménye is gyengébbre sikerült – írja a Világgazdaság.

Harmadára csökkent az RTL Magyarország kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) az idei első fél évben az egy évvel korábbihoz képest – idéz a Világgazdaság az RTL csoport 2018. január–június időszakról szóló globális jelentésből. A tavalyi első hat hónap 18 millió eurójáról az ideire 6 millió euróra visszaeső üzleti eredményt a televíziós csatorna a magasabb gyártási költségekkel, illetve az egyszeri pozitív hatások kiesésével indokolta. Ezzel összefüggésben megjegyezték, hogy 2017 első hat hónapjában az adótörvények kedvező változásai miatt mintegy 9 millió euró pluszuk keletkezett. Ebben az összegben benne volt a 2014–2016 között befizetett reklámadó visszatérítése is.

A magyar RTL 2018-as féléves forgalma megegyezett a 2017-es hasonló adattal (51 millió euró), miközben a hazai hirdetési piac 1,6 százalékkal nőtt ebben az időszakban.

A beszámoló a kereskedelmi televízió nézettségi mutatóira is kitér. Ennek kapcsán egyebek mellett az szerepel, hogy a csatornacsoport főműsoridőben a 18–49 éves korosztály 27,5 százalékát érte el, ami elmarad az egy évvel korábbi 31,6 százalékos indextől. Mindez azt jelenti, hogy az RTL és a rivális TV2 között egy év leforgása alatt 11,4-ről 4,2 százalékpontra olvadt a különbség. Ennek okait a német hátterű cég az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó médiavállalat új csatornaindításaiban jelölte meg. 

A Világgazdaság megkereste az RTL Magyarországot, hogy kommentálják a számokat. Lapunknak a marketing- és kommunikációs igazgatóság úgy reagált, hogy „a féléves eredményről nem tudnak többet mondani annál, mint ami le van írva a jelentésben”.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek