Ki gondolná, hogy azok a zöldségek és gyümölcsök, amiket nap mint nap fogyasztunk, jó néhány évvel korábban még teljesen máshogy néztek ki? Sőt van, amelyiknek a fogyasztása halálos volt. Az évek alatt olyanná váltak, amilyennek mi szeretnénk látni őket, hátrahagyva a természet adta külsejüket és egyéb tulajdonságukat.
7. Répa
A vadrépák Perzsia területén jelentek meg a 10. század körül. Eredetileg a színe fehér vagy lila volt. A narancssárga szín politikai okokra vezethető vissza. I. Vilmos, Hollandia egykori uralkodója kérésére kapta meg a ma már természetesnek vélt színt.
6. Barack
Az eredeti vadbarackot a kínaiak kezdték el termeszteni körülbelül Krisztus előtt négyezer évvel. Méretét tekintve akkor inkább hasonlított egy cseresznyére, mint egy mostani barackra. Az ízét legtöbben a lencséhez hasonlították.
5. Uborka
Annak ellenére, hogy ez a termés a modern uborka elődje, jobb, ha senki sem kóstolja meg, ugyanis mérgező. Eredetileg egyébként az uborkát csak orvosi célra termesztették India területén. A vaduborka tüskéinek mérete olykor még a tíz centit is elérte.
4. Paradicsom
Elődje körülbelül akkora volt, mint egy mai szőlőszem és több színben pompázott. A legelső paradicsomok általában pirosas-sárgás színűek voltak. Emiatt sokan ezt a zöldséget aranyalmának hívták. A méretének megnövelése miatt íze minőségéből – hasonlóan az eperhez – sokat veszített.
3. Banán
Eredetileg tömzsi és kemény volt, s a gyümölcs 80 százalékát a magok tették ki. Sokak szerint tízezer évvel ezelőtt megfőzték, mielőtt megették. Először abban a régióban termesztették, amit ma Pápua Új-Guineának ismerünk.
2. Eper
A piros gyümölcs elődje, az erdei szamóca jóval édesebb volt, mint amit ma megveszünk a boltokban. A vadeper jóval kisebb volt, ezért is volt állítólag finomabb. Valamit valamiért. A nagyobb méretért cserébe a jobb ízről kellett lemondaniuk a termesztőknek.
1. Görögdinnye
Ez az a gyümölcs, aminek kinézete a hosszú évek során a legtöbbet változott. Az első feljegyzés nagyjából ötezer éves, Egyiptom területéről származik. Átmérője akkor mindössze öt centi volt, az íze pedig nem édes, hanem keserű. A 17. században érte el először a maihoz hasonló formáját.
