Aktuális

Szexivé gyúrta magát, miután valaki beszólt neki, hogy milyen kövér - fotók

Bors

Létrehozva: 2018.10.28.

<p>Kilencven kilótól szabadult meg az asszony. Ma olyan dögös, hogy senki meg nem mondaná róla, hogy pár éve még egy repülőgép ülésében sem fért el.</p>

Egy megjegyzés és egy törökországi utazás - e kettő vezetett oda, hogy a 35 éves nő élete gyökeresen megváltozzon. Addig a pontig nem is érezte magát testesnek - annak ellenére, hogy hosszú ideje egészségtelenül táplálkozott, ami meg is látszott rajta. Amikor két barátnőjével Törökországba utazott, és alig tudta belegyömöszölni magát a gép ülésébe, rájött: változtatnia kell. Ekkor jutott eszébe, hogy korábban valaki megjegyzést tett rá, miszerint nagyon csinos lenne, ha nem lenne ennyire kövér. E két esemény hatására amint hazaért a nyaralásból, életmódot váltott és elkezdett edzeni.

Közzétette: Claire Murray – 2018. augusztus 13., hétfő

Mindez 2015 nyarán történt. Az elmúlt három év során a Glasgow-ban élő Claire Murray kilencven kilótól szabadult meg, és ma már egy edzőteremben dolgozik - írja a Sun. Azaz egy olyan helyen, ahová anno még belépni is félt. “Aztán hat hónappal később már ott tartottam, hogy reggel 4:30-kor elmentem futni, majd egyenesen a munka végeztével is, este hat körül.”

Actually own a pair of shoes 👠 Go me! 🤣 Off to see RuPaul’s drag queens 👸 eek #checksmenotingymkit

Közzétette: Claire Murray – 2018. április 6., péntek

Természetesen az extrém súlyvesztés azzal járt, hogy Claire-nek plasztikai sebészhez kellett fordulnia, aki a felesleges bőrt eltávolította róla. A műtét után pedig újra folytathatta az edzést - immár megújult erővel.

One of my favs from the talented Mr Cairns! I’ve worked so hard to develop my chest 👌🏻 #workingatit

Közzétette: Claire Murray – 2018. augusztus 1., szerda

Az egykori duci nő végül tavaly júniusban megkapta álmai állását is egy edzőteremben. Manapság 120 kilogrammal edz...

If you want it you have to be willing to work for it 🙏 #workhard

Közzétette: Claire Murray – 2018. július 4., szerda
Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek