Valerianus császár szájába forró aranyat öntöttek, Dózsa György fejére tüzes koronát raktak. Ezekhez a kivégzési módokhoz képest egy máglyán élve elégetés szinte kegyes halál volt. Az ember a történelem évezredei során a halálnemek kitalálásában is meglehetősen kreatívnak bizonyult.
1514-ben volt Magyarország történelmének legnagyobb parasztfelkelése. A véres eseményről, a lázadást vezető Dózsa Györgyről rengeteg mítosz kering. A legismertebb az, ami szerint a parasztkirályt a felkelés után példátlan kegyetlenséggel, tüzes trónra ültetve végezték ki. Ez Petőfi Sándor A nép nevében című verse nyomán került be a köztudatba, de nem teljesen fedi a valóságot.
Dózsa halála kétségtelenül szörnyű volt, hiszen izzó vaskerékkel koronázták meg, kiéheztetett katonáit pedig arra kényszerítették, hogy egyenek a még élő vezetőjük húsából. Közben vasfogókkal tépdesték a testét, amelynek maradékát végül felnégyelték.
Beszédes, hogy a kivégzést még a nem éppen Dózsa oldalán álló udvari történetíró, Istvánffy Miklós is szörnyű büntetésnek tartotta: „…György sem nem sírt, sem nem jajgatott, sem nem félt. Csak ezeket [értsd: katonáit] gyalázva, mert ő nevelte őket, kutyakölyköknek nevezte, s azután elhallgatott. Miután újra meg újra tüzes vasfogókkal szaggatták, végül is, nem bírva tovább elszenvedni az elviselhetetlen fájdalmakat, kilehelte lelkét.”
Az időszámításunk szerint 253-tól 260-ig uralkodó római császár, Valerianus kivégzése első hallásra talán Dózsa Györgyével vetekszik. Egy olyan módszerrel ölték meg, amit később a spanyol inkvizítorok is kedveltek: forró aranyat öntöttek a torkába.
Egy holland patológuscsoport ki is próbálta ezt a brutális eljárást, de az emberi áldozatot egy mészárszékről beszerzett borjúgége helyettesítette. A gége vízszintesen rögzített végét papírral tömték be, majd 750 gramm olvasztott ólmot öntöttek bele. Az ólom beöntésekor hatalmas gőzfelhő áramlott ki a gége mindkét oldalán, a nyomás pedig kilökte a papírdugót. Tíz másodpercen belül az ólom újra megszilárdult, és teljesen kitöltötte a gégét. Ezután mikroszkópos vizsgálattal megállapították, hogy a torok nyálkahártyája teljesen leégett, és az izomszövet egy centiméter mélyen megfőtt, illetve megsérült. A kutatók szerint a korabeli kivégzéseknél a halál gyorsan beállt, mert az olvadt fém és a keletkező gőz szétrepesztette a tüdőt és a belső szerveket, az áldozat pedig szempillantás alatt megfulladt. Vagyis bármilyen kegyetlen halál volt ez, legalább gyorsan bekövetkezett.
Akragaszi Fálarisz időszámításunk előtt 570. és 555. között uralkodó görög türannosz volt, azaz zsarnok, alkotmányellenesen hatalomra jutott egyeduralkodó a görögök által alapított szicíliai városban, Akragaszban. Ő készíttetett magának egy bronzbikát, hogy abban süssön meg idegeneket és gyűlölt személyeket szabad tűz felett. A kivégzés elszenvedőjének velőt rázó ordítása a bika bőgéseként volt hallható. Fálarisz első áldozata állítólag maga a bikát megalkotó művész volt, de a kegyetlenkedések végül visszaszálltak a türannoszra. A legenda szerint a bukása után – egyedül vagy az anyjával együtt – maga is a bikában lelte tűzhalálát. A kínzóeszközt utána a tengerbe dobták.