Hatalmas Turbo-rágók virítanak már hetek óta a hazai könyvesboltok polcain. Az üdítő piros csomagolások komplett időutazást rejtenek. Egy tehenészetben dolgozó szarvasi fiatalember, Hartay Csaba repít vissza a saját kamaszkora idejébe, a 80-as, 90-es évekbe, hogy örök emléket állítson az első csók, az első horgászat, az első hamburger vagy a legelső videónézés élményeinek - amikből az ember egész életében csak egy lehet. A Borsonline interjúja az író-költővel.
Megvannak még a régi videokazettáid?
Van egy pár. Olyan klasszikusokat őrzök eredeti, műsoros VHS-en, mint a Casino, a Ryan közlegény megmentése, vagy A Jó, a Rossz és a Csúf. De a legtöbb felvett, másolt kazi fent porosodik a padláson évek óta.
Mit őrzől gyerekkorodból a mai napig?
Ha tárgy, akkor megmaradt egy 1977-es gyártmányú Lamborgihi Countach Matchbox. Ezt azért is őriztem meg, mert ebben az évben születtem. Az emlékeim nagy részét pedig beleírtam a Rajongók voltunk című új prózakötetembe.
Miért pont Turbo lett a cím?
Megtévesztő dolog ez, többen be is dőlnek neki. Nem ez a könyv címe, ez csak a rágónak a neve, ami nagyobb betűvel szerepel az egykori rágóspapírt teljesen lemásoló borítón, mint maga a könyv címe: Rajongók voltunk. Sokan így kérik egyébként a boltokban a regényt: nem tudom, ki írta, de azt a piros Turbót keresem. Végül aztán a boltosok segítenek, és mindenre fény derül. Máris adjuk, tessék, Hartay Csaba: Rajongók voltunk.
A kötetben minden fejezet egy-egy emlék felidézése. Melyikre kedvesebb gondolni: az első csókra, az első horgászatra, vagy a legelső alkalomra, mikor végre megnézhetted a Terminátort?
Ezek csak egy adott korszak fogódzói. Minden kamasznak megvannak a maga Terminátorai. Apámnak a Tenkes kapitánya volt az. A könyvem lényege szerintem a rajongás, az első élmények okozta hevület és izgalom, amit sokan újraélhetnek, ha elolvassák ezt a könyvet, és igazából mindegy, mikor voltak tizenévesek. De ha már választani kell, legyen a csók.
Ez a könyv már a negyedik regényed, és már most nagyon népszerűnek tűnik. Mi lehet ennek az oka szerinted? Vágynak nosztalgiázni az emberek?
Ez a retró-mánia nagyban benne lehet abban, hogy egyre többen írnak nekem, olvasták a könyvet, és köszönik az élményt. De mindig azt vallom, hogy nem az a lényeg, miről írunk, hanem az, hogyan. Itt nem egy könnyes-szipogós visszaemlékezés zajlik, hanem olvasás közben akkor és ott vagyunk ezekkel a kamaszokkal. A beszélő úgy adja elő a sztorikat, mintha hétfő lenne, és ez és ez történt vele a hétvégén. Minden szenzáció volt. A zenék, a kisvároson átszáguldó nyugati kocsi, a kamionból kidobott márkás rágó, vagy az első hamburger íze. És persze a csóké is.
Az irodalmárokat szokás úgy képzelni, mint akinek az égvilágon semmi dolga nincs, mint írni, ellenni az önmegvalósításban. Te a valóságban nem csak író, költő vagy, hanem aktív résztulajdonos vagy egy tehenészetben. Hogy telik egy napod?
Öt körül kelek, hatkor irány a telep, ebédre haza, délután vissza. Millió papírmunka, adatszolgáltatás, munkaszervezés, odafigyelés, anyagbeszerzés, folyamatos készenlét. Többen dolgozunk vezetőként, nekem ez a szegmens jutott, a tényleges szakmai részhez, mint szaporodásbiológia vagy a takarmányozás, igazából nem is értek, arra megvannak a megfelelő szakemberek. És valójában nem bánom, hogy a hétköznapi elfoglaltságom semmilyen módon nem kapcsolódik az irodalomhoz. Talán ez még inkább segít, inspirál abban, hogy nagyobb kedvvel üljek le megírni időnkét egy verset vagy novellát.
Többnyire nagyon személyes, élettel teli, amit írsz, érezhetően valóságos élményeket építesz a szövegeidbe. Volt már olyan, hogy valaki szólt később, hogy ezt vagy azt nem kellett volna megírni?
Anyukám folyton ezt mondja, de ő félt, érthető. Egy kamasz fantáziál a szexualitásról is például, sőt. Nem lenne hiteles, ha az ilyen részeket kihagynám a könyvből. A gyerekkori barátok, akik magukra ismernek, örülnek neki leginkább. De itt minden és mindenki csak minta, kiindulópont, semmi sem pont így történt velünk, ahogy leírom.
Mit tartottál az első komoly sikerednek (például kisfilm is készült az első regényed alapján)? És minek örülnél most leginkább?
Igen, a Lerepül a hülye fejetek című, hasonlóan a kamaszkorról szóló könyvem egyik epizódja nyomán egy éve rövidfilm készült, erre nagyon jó visszagondolni. Érdekes viszont, hogy íróként az már sikernek számít, ha néhány százan megveszik a könyvét az embernek. Huszonkét éve publikálok verset, prózát, és ez az első olyan könyvem, amelyre többen felfigyeltek. Annak örülnék leginkább, ha íróként ez nem számítana sikernek, ez az érdeklődés lenne a természetes.
