Szüleink, nagyszüleink még tartottak a Mikulástól és a krampuszoktól. A rossz gyerekek lócitromot kaptak a csizmájukba, akik jól viselkedtek, örültek, ha jut egy alma.
Forrás: Hatlaczki Balázs
Manapság már arról szól Szent Miklós napja, hogy ki mennyi édességet és játékot kap. Bezzeg régen: a kicsik már ujjongtak, ha mogyorót találtak a csizmájukban.
– A Mikulás egy városi, újvilági ünnep. Az 1930–1940-es években a helyi iskolák tanítói öltöztek be, és okító célzattal büntették vagy jutalmazták a gyerekeket – mondta a Borsnak Romsics Imre, a kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatója. A jelmezbe bújt tanárok és segítőik, a krampuszok sokkal inkább félelmet keltőek voltak, nem úgy, mint ma.
Rongyokba öltöztek, láncot kötöttek az oldalukra, amit maguk után vonszoltak, és mindenféle zajokat keltettek azért, hogy elűzzék az ártó szellemeket. A gyerekek az ajándékokat tényleg a cipőjükbe kapták.
Kérem az ajándékomat!
A jók olykor faragott játékra, de inkább almára, mogyoróra számíthattak. A legrosszabbak csizmájába büdös csomagok kerültek. Akkoriban nem volt meglepő, ha valaki trágyát kapott, így ugratták egymást az emberek.
A ma hagyományosnak mondható, édességgel megpakolt piros kis zsákocska csak az 1970-es években jött divatba. Akkor is még csak a gazdag családok kiváltsága volt. Ma meg már szeptembertől kezdve kint vannak a boltok polcain a karácsonyi csokifigurák.
