Aktuális

Novák Katalin: 2019-ben is folytatódik, és bővül az otthonteremtési program

MTI

Létrehozva: 2018.12.29.

Forrás: MTI

Jövőre is folytatódik, és bővül az otthonteremtési program - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin a XI. kerületi Tulipános játszótéren tartott tájékoztatóján emlékeztetett arra: 2015-ben indították az otthonteremtési programot, és eddig több mint 92 ezer családnak tudtak segíteni. Magyarországon az emberek saját tulajdonú otthonban szeretnének élni, ebben nyújtanak támogatást - tette hozzá.

Kiemelte: jövőre nemcsak folytatódik a program, hanem a bővülésére is számítani lehet. A jövő évi költségvetésben 242 milliárd forint áll rendelkezésre otthonteremtésre, ez minden eddiginél magasabb összeg.     Ha valaki gyermeket vállal vagy nevel, segítséget kaphat az otthonteremtéshez - mondta az államtitkár.

Kitért arra: az otthonteremtési program kiemelt eleme a családi otthonteremtési kedvezmény (csok). Eddig 92 ezer család részesült ebben, csaknem 400 ezer ember. December 1-jétől már a kétgyermekes családok is igénybe vehetik a 10 millió forintos kamattámogatott hitelt, és 10-ről 15 millió forintra emelkedett a nagycsaládosok által felvehető, kamattámogatott hitel összege. A hitelt garantált évi 3 százalékos kamattal lehet felvenni. 

Novák Katalin a lakásépítéssel kapcsolatban beszélt arról is, hogy meghosszabbították a kedvezményes áfakulcs igénybevételének lehetőségét. Az 5 százalékos kedvezményes áfakulcsot azokra az ingatlanokra is alkalmazni lehet, amelyeknek november 1-ig már megvolt az építési engedélyük vagy építését bejelentették.     Hangsúlyozta: mindenki számíthat arra, hogy 2019 is a családbarát kormányzásról szól, és folytatódik az otthonteremtési program.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek