Aktuális

Megőrültek az autóbuszokért! Ami mozdítható volt elvitték a tolvajok

Police.hu

Létrehozva: 2019.02.01.

Forrás: Police.hu

Autóbuszokra szakosodott banda tagjait fogták el a tiszafüredi nyomozók.

A történet tavaly júniusában kezdődött, amikor ismeretlenek a tiszafüredi buszpályaudvaron álló autóbuszból egy műszerfalat loptak el. Hasonló eset történt korábban a jászberényi pályaudvaron is. Akkor ledes táblákat és a műszerfalból szakszerűen kiszerelt berendezéseket vittek el az ismeretlenek.

Egyre több nyom, körülmény utalta arra, hogy a bűncselekményeket feltehetően ugyanazon elkövetői kör tagjai követték el, akik autóbuszokra szakosodtak. A nyomozás során számos hasonló esetre derült fény a megyén kívül is. A lopásokkal okozott kár több millió forintra emelkedett.

A csapat tagjai jellemzően éjszaka jutottak fel az autóbuszokra, amelyekből kapcsolókat, műszerfalakat, úgynevezett „revíziós táblákat”, digitális belső kijelzőket, jegykiadó, illetve pénztárgépet loptak el, illetve vittek mindent, ami mozdítható volt.

A hónapokon át tartó, alapos nyomozás eredményeként a tiszafüredi nyomozók felderítették az ügyet és azonosították a gyanúsítottakat.   Három szentmártonkátai férfit 2019. január 29-én, míg etyeki és mendei társukat 2019. január 31-én fogták el a rendőrök. A férfiak elismerték tettüket.

A nyomozók a gyanúsítottaknál tartott kutatás alkalmával több száz táblát, műszerfalakat, márkajelzéseket, pénztárgépeket és egyéb autóbuszokról származó berendezéseket, sőt buszmegállóknál kihelyezett menetrendi tájékoztatókat és rendszámtáblákat is találtak, amelyeket lefoglaltak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek