Ki mondta, hogy lehetetlen értelmi fogyatékos gyerekeknek irodalom-órát tartani? Papp-Für János költő időt és energiát nem sajnálva már több ezer sérült gyermek álmát váltotta valóra.
Míg a legtöbben feladták volna az első akadálynál, Papp-Für János költőt nem olyan fából faragták. Neki köszönhető, hogy már hat éve töretlenül működnek az értelmi fogyatékos gyerekek rendhagyó irodalomórái. Sőt már külön tankönyvet is készített, hogy a pedagógusok akkor is meg tudják tartani a foglalkozást, ha ő nincs jelen. Mert annyi jelentkező van, hogy János és két társa, Ványai Anita és Papp Attila – aki történetesen János fia – nem tudja már vállalni, hogy minden intézménybe személyesen látogasson el.
– Az óra felépítése változó, a fogyaték súlyosságtól függ. Megtanítunk nekik különböző rímeket, ritmust, amit együtt tapsolunk el. Felteszünk nekik találós kérdéseket. Az órán elhangzó, rímelő verseket én írtam, Gerendás Péter pedig megzenésítette. Ebből alakult ki az oktatási segédeszköz, Akik gyerekek maradnak címmel. Ezeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztotta szét az érintett intézményekben – árulta el a Vasárnapi Borsnak János. A kezdet persze nem volt zökkenőmentes.
– Ez az egész úgy indult, hogy a Magyar Írók Szövetsége évekkel ezelőtt meghirdette a programot, miszerint a költőket kiküldik rendhagyó irodalomórát tartani az általános iskoláktól kezdve a főiskolákig. Én a Hajdúságba jártam. Minden intézménybe elmentem, a sor végén a Dr. Molnár István Speciális Iskola volt Hajdúböszörményben. Itt bentlakásos, nagyon komoly értelmi sérült gyerekek élnek, tanulnak.
– Az intézményvezető hívta fel a figyelmemet, hogy sajnos itt ebben a tematikában nem tudom megtartani a rendhagyó órát, mert nem fogják a gyerekek érteni. Néhány hét múlva visszamentem, hogy mégis megpróbálnám. Engedélyt kaptam, hogy foglalkozhassak velük. Majdnem egy év alatt addig alakítgattam az órát, hogy sikerült az ő értelmi szintjükre ráhúzni, és elkezdett működni a dolog – avatott be Papp-Für János.
A program olyannyira sikeres lett, hogy János még abban az évben beadott az akkori kulturális államtitkárságra egy pályázatot. Mivel ez valóban hiánypótló óra volt, elfogadták. Ennek már hat éve, és ez idő alatt szinte az összes megyébe eljutottak: háromszáz intézmény körülbelül nyolcezer gyerekéhez.
– Sokkal jobban szeretek ezekkel a gyerekekkel foglalkozni, sokkal könnyebben megtalálom velük a közös hangot, mint az épekkel. A legjobb benne, hogy egy órácskára ilyenkor el tudják felejteni, hogy sérültek – tette hozzá János.
