Aktuális

Tíz métert repült, de már gyógyul Gábor, az elgázolt rendőr

B. B., K. D.

Létrehozva: 2019.03.20.

Minden erejével harcol az életé­ért Sz. Gábor. A kis híján halálra gázolt rendőr több csontja eltört, de a kórházban már nem kért fájdalomcsillapítót sem.

Forrás: MTI

A fél ország és az egész rendőrtársadalom drukkol annak a fiatal rendőrnek a felépüléséért, akit kollégájával együtt majdnem halálra gázolt egy elszabadult mikrobusz vasárnap. A két zsaru, Gábor és Zsolt éppen egy Volvo sofőrjét igazoltatták, amikor a jármű beléjük rohant, a kisbuszt vezető szerb sofőr ugyanis elaludt. Egy szemtanú szerint a rendőrök szabályosan jártak el.

– Volt rajtuk mellény, nem álltak rizikós helyen. Még mindig beleborzongok a látványba, több mint tíz métert repült a két szegény rendőr, és úgy hallottam, a kisbusz után még féknyom sem volt – mondta a Borsnak az esetet látó, épp arra járó kamionsofőr. Úgy tudjuk: egy harmadik rendőrkolléga hívta ki a mentőket, ő vette kezébe kollégái ellátását, míg a segítség ki nem ért, és később pedig a mentősöknek is segített. 

Információink szerint a két rendőr közül a könnyebben sérült Zsolt eszméleténél volt a baleset után, és kérte: az azonnali segítséget a nagyobb bajban lévő Gábor kapja. Zsolthoz nem sokkal később felesége és lánya érkezett, akik állítólag zokogva segédkez­tek az ellátásnál. Gábor ekkor már nem volt eszméleténél, ami nem csoda, ugyanis brutális erősséggel gázolta el az autó: a becsapódástól a gerince, csigolyái, csípője és a koponyája is megsérült, életveszélyes állapotban szállították kórházba. De csodával határos módon nemhogy túlélte az esetet, emberfeletti erővel harcol a gyógyulásért. Úgy tudjuk, tegnap reggel, azaz a baleset után három nappal fájdalomcsillapítót sem kért.

Éppen a kosáredzőt igazoltatták

A két rendőr éppen Dragan Alekszicset, a Szolnoki Olaj kosárcsapat vezetőedzőjét igazoltatta, mielőtt a kisbusz beléjük rohant. A szerb szakember közvetlen közelről élte át a balesetet, de szerencsére nem esett baja.
– Dragan egy méterre állt a rendőröktől, a baleset után ő ért oda először hozzájuk, elképesztő sokk, trauma érte, ezért még otthon, családjával van. Nagyon bízom benne, hogy a két rendőr minél hamarabb felépül, és a vezetőedzőnk is vissza tud térni hozzánk mielôbb – mondta az M4 Sportnak Báder Márton, a Szolnok sportigazgatója, aki a Borsnak hozzátette: tegnap is beszélt telefonon a trénerrel, és a körülményekhez képest már sokkal jobban van.

– Már másnap magához tért, felismerte a látogatóit, szüleit, beszélni is tudott. Elképesztő, micsoda erő van benne. De abban is biztos vagyok, hogyha valaki, akkor Gabi fel tud gyógyulni ebből is. Csodálatos ember, igazi harcos, egy emberként szurkolunk neki – mondta a férfi egyik ismerőse.
Úgy tudjuk, társát, Zsoltot hazaengedték, míg Gáborra még súlyos műtétek várnak, elsők között egy csípőműtét. A szerb sofőrt azóta kihallgatták az ügyben.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek