<p>Rejtélyes mondatokkal kommunikált, alkoholgőzös kártyapartikat rendezett a helyi szocialista elit Mezőtúron. Volt, aki akkorát bukott, hogy egy hónapig sertéstápon kellett élnie, és a legenda szerint így ment tönkre az Új Élet Tsz.</p>
Na, de ki nyerte meg?
„Kérem szépen, Mezőtúron az egyik téeszt úgy, ahogy volt, elkártyázták. Ügyes, mi? És, ami a röhej: Hogy hívták a téeszt? Új Élet. Tényleg! Ki volt találva, mi? Na, egy darabig még kapálunk, aztán kész. Új Élet-zsuga! Aztán, persze, hogy elment a téesz! Ugye? Ahogy régi vicc is mondta: nem ment a lap. Eddig értem, eddig stimmel. Az agyammal fel tudom fogni. Az újság meg nem írta, hogy a téeszt ki nyerte meg.”
Hofi Gézát idéztük 1972-ből. A mezőtúri termelőszövetkezet legendás sztorijának, ami még az akkori szilveszteri rádiókabaréba is bekerült, az Urbanlegends.hu oldal járt utána Cseh Géza szolnoki levéltáros tanulmánya alapján (ez a Kommunista kiskirályok című könyvben jelent meg).
17 órakor vadlibavadászat
Az ország egykori legnagyobb nevettetője nem a levegőbe beszélt, amikor a Szolnok megyei termelőszövetkezet sötét ügyeit figurázta ki. Mezőtúron 1961-ben kezdődtek el a helyi hatalmasságok által gyakran látogatott kártyapartik. Eleinte kis pénzekben játszottak, de a hatvanas évek végén már félhavi fizetések is gazdát cseréltek. Cseh Géza kutatásai szerint orvos, pedagógus, a városi tanács tisztviselői, téesztagok, taxisofőrök, de még rendőrök is csatlakoztak a csoporthoz. A játék annyira a szenvedélyükké vált, hogy a hatalmas adósságok ellenére sem bírtak leállni.
Az érintettek állítólag „17 órakor vadlibavadászat lesz” vagy „17 órakor indul a repülő három fővel, negyedik kellene” kódolt mondatokkal szervezték a zsugapartikat. A helyszín változott: verték a blattot a tiszti klubban, vendéglőben, a téeszirodában. A kaláber nevű kártyajátékot játszották – gyakran munkaidőben, igen sok szesz elpusztítása mellett.
Belenyúltak a házikasszába
Az alkoholgőzös eseményeken természetesen a kisváros „szocialista triumvirátusa” is részt vett: az iszákos városi párttitkár, a hamiskártyás tanácselnök és a nagy összegben játszó rendőrkapitány. A górék adósságait többször a téesz házipénztárából rendezték, mely kiváltság, persze, az egyszerű téesztagoknak, akik beszálltak, nem járt. Cseh Géza említést tesz egy állatgondozóról, aki egy balul sikerült este után egy hónapig sertéstápon élt.
A dolog nyílt titok volt a városban, de a balhé csak 1970-ben robbant ki, miután a pártállam első számú lapja, a Népszabadság is beszámolt arról, mi folyik Mezőtúron. Az ügyben pár évvel később bírósági ítélet is született. Az Új Élet elnökét és a főkönyvelőt is több év börtönre ítélték. Az érintett MSZMP-funkcionáriusok és -tagok pártfegyelmit kaptak, és olyan is akadt, akit kizártak. A kár hétszázezer forint volt, ami ötven éve nem kis pénz volt (1970-ben egy dolgozó havi átlagos bruttó fizetése 2222 forint volt).
Majdnem igaz, de mégsem
Amit Hofi mondott, az úgy, abban a formában nem volt igaz, de volt valóságalapja. A téesz csődbe jutását – olvasható az Urbanlegends.hu-n – elsősorban nem a kártyacsaták, hanem a rossz gazdálkodás, a termelőszövetkezet vezetőinek alkalmatlansága és a kedvezőtlen helyi természeti adottságok okozták. És ezt próbálták a téeszvezetők a funkcionáriusok lekenyerezésével, megvesztegetésével, kártyaadósságaik és ivászataik finanszírozásával fedezni.
Mindent megengedtek maguknak
Sok elképesztő történet szerepel a Kommunista kiskirályok című, levéltárosok tanulmányaiból összeállított kötetben az egykori vidéki pártállami vezetőkről. Beer János, az MSZMP Tatabányai Városi Bizottságának első titkára és két osztályvezető egy bálon annyira berúgott, hogy egyikük hazafelé lehányta a sofőrt. A gépkocsivezető otthon nagyon kikapott a feleségétől, mert tönkrement az új ruhája.
Seress János zalaegerszegi pártfőnök az ötvenes évek elején több liter bor benyakalása után akart ágyba bújni egy asszonnyal. Úgy próbálta rávenni az aktusra, hogy azt mondta neki: ez Sztálin és Rákosi elvtárs parancsa. Vakles György, a Sátoraljaújhelyi Járási Tanács elnöke egy fél falut megveretett az embereivel, majd amikor az ügyet ki kellett vizsgálni, őt bízták meg. Vakles arra jutott, hogy semmi különös nem történt.
