Tizenkét hektárnyi hibátlanul befüvesített placc, peckesen sétáló lovak és elegáns versenyzők. Ez a kép fogadott bennünket Mélykúton, a III. Nemzetközi Fogathajtóverseny és 56. Magyar Derbyn. Minket mégsem maga a viadal érdekelt elsősorban, sokkal inkább az, ami mögötte van.
Meleg, párás napra ébredtem. Egy pillanatra eszembe jutott, talán be kellene pakolni egy gumicsizmát a hátitáskámba, de ahogy jött, úgy ki is ment a fejemből a gondolat. Visszagondolva pedig mekkora kincs lett volna. Akkor talán most nem lenne szürke a hófehér cipőm a mosás után. De az élmény kárpótolt a tönkrement lábbeliért.
Mindenük a ló
Ha két szóval kellene jellemeznem az életérzést, ami fogadott, akkor azt mondanám: falu a faluban. Amíg az ötezer lakost számláló Mélykút versenypályáján zajlott a díjhajtás, addig a pálya mögötti, úgynevezett lovasfalu, a mintegy 90 további versenyzőtől és a 239 lótól volt hangos. Néhány versenyző épp a lovát vagy a kalapját tisztogatta, mások kávézgattak, beszélgettek a lakóautókban vagy a mellette felvert kerti pavilonban. Egyetlen dolog nehezítette csak a közlekedést: az irgalmatlan nagy sár. Nemcsak a lovak miatt volt alapfelszerelés a gumicsizma, hanem az időjárási viszonyok miatt is, amire egyetlen versenyhelyszín sem lenne képes felkészülni. De ez senkit sem zavart. A résztvevők a jég hátán is megélnek. Egyetlen dolog fontos számukra, hogy a lovak jól legyenek.
Unikornisos bögréből finom a kávé
Gáspár Szilvia hajtó nem először jár a versenyen. Most egyik 18 éves tanítványával, Lizivel érkezett. Rutinosan nyitja szét a kempingasztalt és a székeket, hogy meg tudjon vendégelni minket egy kávéval, miközben a lakóautója melletti üres telken éppen járatják a lovakat a kettesfogat-hajtók. Szilvi mindenkit megmosolyogtat az unikornisos poharakkal és a hozzájuk illő, szintén unikornisos műanyag kiskanalakkal. Nem semmi, amit nőként már elért ebben a sportban. Többszörös bajnoki harmadik egyéniben, csapatban kétszeres országos bajnok, hajtóderbin második.
– A ló a legelső. Ha felkelünk és a ló jól van, akkor foglalkozhatunk magunkkal. Mindig rá kell a legnagyobb figyelmet fordítani. Van egy szalmaporra allergiás lovunk, Argos, ami nagy kihívás, mivel az állatok 99 százaléka szalmán áll. Sajnos egy versenyen nagyon rossz minőségű volt a szalma, és befulladt. Nehéz volt visszahozni, de sikerült. Most nincs itt, mert idén a pónifogathajtó-világbajnokságra neveztünk. Miss Lady épphogy beletartozik a póni kategóriába. Én hajtok, Lizi pedig a segédhajtóm – meséli, miközben a „szomszédja” átkiabál, hogy átment hozzájuk a kutyus. Nem gond, hamarosan visszajön – kiáltja vissza Szilvi és igaza is lett. Lara egy perc múlva már megint a gazdi lábát nyalogatja.
– Itt mindenki ilyen barátságos. Figyelünk egymásra, nagyon jó a hangulat. Az sem zavar, ha szakad az eső vagy kánikula van. Esténként általában összeboronálódunk, még olyan is van közöttünk, aki szájharmonikázik, nagyon hangulatos. Reggel pedig a legtöbben együtt reggelizünk – meséli tovább.
A lakóautó szinte a második otthona
Miután mindenki felfrissült, a fotósom és én továbbállunk. Nem egyszerű, mert a hatalmas sár utunkat állja, de már úgyis mindegy, így hát dagonyázunk. Éppúgy, ahogy az egyik kis tacskó, amely valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a legnagyobb pocsolyában érzi jól magát. Visszafelé sétálva a versenyhelyszínre éppen milánói makarónit ebédelő társaságba botlunk. Az asztalfőnél ül a háromszoros világbajnok Hölle Martin, aki egyéniben és csapatban címvédőként indul majd a szeptemberi kettesfogathajtó-vb-n. Két kamionnal és egy felhőszakadással odébb szintén világelsőkbe botlunk, Dobrovitz Józsefbe és fiába, utóbbi ráadásul épp a 28. születésnapját ünnepli. Édesapja nem sokáig tud ránk koncentrálni, négyes fogatával már készen áll a díjhajtásra.
– Mi már hozzászoktunk ehhez az életformához. Amint kitavaszodik, a lakóautónk a második otthonunk. Ez után a verseny után egy hetet leszünk otthon, majd két hetet külföldön, megyünk egy német és holland versenyre. Aztán is hetekig úton leszünk – mesélte Dobrovitz.
Mélykutat egyébként hosszú évtizedek óta lószerető emberek lakják. A 70-es években nagyon nagy hagyománya volt a lótenyésztésnek, ami a mai napig kitart a Bács-Kiskun megyei tradicionális versenyhelyszínen, amelynek világbajnok hajtója is tovább növelte a város hírnevét.
