Amit ma nap mint nap hívők és turisták csodálnak, egykor vadállati vérengzések színtere volt. A budapesti Szent István-bazilika helyén egykor medvék és vérebek tépték egymást, a véres viadalok helyszíne mégis csodatévő hellyé vált.
A római kolosz-szeumok mintájára épült, és 2000 főt is képes volt befogadni az aréna, ami egykor a budapesti Szent István-bazilika helyén állt. Ma már ez hihetetlennek tűnik, de az 1700-as évek végén – amikor a színjátszás még csak bontogatta a szárnyait – a közéleti szórakoztatás szinte legtöbb extrém formája megjelent a fővárosban. Így a véres állatviadalok is, amiknek az óriási aréna adott otthont.
Marakodtak a Heccszínházért
Akkoriban még szép számmal éltek az országban medvék, farkasok, vérebek is, utóbbiakat vadászati célból tartották. A kolosszeum atyja Lehner Tóbiás színházigazgató volt, aki bécsi minta alapján nyitotta meg az első Hetz-Theatert, azaz „heccszínházat”. Először egy kis sátor állt a bazilika helyén, ott rendezték az állatviadalokat, amik alkalomról alkalomra egyre nagyobb sikert arattak. A bevételekből az igazgató saját színházait tudta finanszírozni. De nem sokáig örülhetett, mert a sikerét megirigyelve egy kávéház-tulajdonos, Tuschl Sebestyén egy állami liciten megvásárolta Lehner színjátszási jogát. Amikor 1787-ben magkapta a tíz évre szóló szerződését, azonnal nekiállt egy nagyobb és szebb hely építésének. Az amfiteátrumokra hasonlító faépítményt húztak fel a helyen, ez már 2000 nézőt is képes volt befogadni.
Birkát, kecskét dobtak oda a vadállatoknak
A kávéházi tulaj megtartotta a koncepciót, persze a medvék és farkasok túl értékesek voltak ahhoz, hogy összeengedjék őket, ezért birkákat és kecskéket löktek a vadállatok elé. Olykor előfordult, hogy a medvére uszították a kutyákat, amikor pedig a medve győzött, a közönség tombolt. Tuschl túlszárnyalta elődjét, egzotikus állatokat is beszerzett: oroszlánt, hiénát, tigrist és leopárdot is, de csak mutatóba. De azzal, hogy az állatok egymást ölték, még nem állt meg a szórakoztatás: jó pénzért bárki levadászhatott egy kikötözött, védtelen vadat a tribünről. Íjakkal lőttek rájuk, lándzsákkal dobálták őket. Ez egy évtizeden keresztül ment. Ahogy lejárt Tuschl tízéves szerződése, a városvezetés 1796-ban úgy döntött, beszünteti a véres kócerájt.
Százak menekültek fel ide az árvíz elől
Gyakorlatilag isteni csoda kellett ahhoz, hogy a mai Szent István-bazilika megépüljön – és előtte egy katasztrófa, az 1838-as pesti árvíz. Amikor kiöntött a Duna, több százan a majdani templom dombján találtak menedéket, az egykori Hetz-Theater helyén. Akkor már a helyi plébánia húsz éve gyűjtött arra, hogy felépíthessenek egy rendes templomot. Az évek alatt a helyiek fejében a véres viadalok emléke megkopott, és mivel az áradást isteni iránymutatásként élték meg, egyértelmű volt, hogy a csodatévő helyen építik fel a bazilikát. A terveket Hild József készítette el 1845-ben, de a munkálatok akadozva haladtak: közbeszólt a szabadságharc, majd 1867-ben elhunyt az építész. Már a kupola megvolt, amikor az épület befejezésével megbízták Ybl Miklóst, aki örömmel vállalta a kihívást.
Hatvan évig tartott, mire sikerült befejezni
Ybl rögtön a tervek felülvizsgálatával kezdte a munkálatok átvételét. A kupolát tartó oszlopokba beépített anyagok minősége nem volt jó, így négy új oszlopot és erős vasszerkezetet kellett volna építeni, de a város szakértői bizottsága ezt nem támogatta. Alig pár héttel később, egy komolyabb decemberi vihar után a kupola és az oszlopok is repedezni kezdtek. 1868. januárjában a teljes kupola leomlott, de az isteni segítség most sem maradt el: egy órával korábban, biztonsági okokból lezárták a környéket. Az építkezés végét Ybl sem élte meg, Kauser József irányítása alatt fejezték be a bazilikát, 1905-re. Az épület ezután megsérült a második világháborúban és leégett 1947-ben, 1982-ben életveszélyessé vált egy vihar következtében, de egy évvel később, teljeskörűen felújították – azóta is hirdeti, hogy bizony az isteni jeladásra épült helyek bármit képesek túlélni.
