Aktuális

A gyerekgyilkos K. Dániel vallomása: Jól főznek a börtönben

F. G.

Létrehozva: 2019.09.14.

K. Dániel (19) análisan erőszakolta meg Leonettát (6), mielőtt egy téglával szétverte a kislány koponyáját. A férfi életkora miatt nem kaphat életfogytig tartó börtönbüntetést.

Forrás: Bors

K. Dániel vidáman, kikerekedve érkezett első tárgyalására a Szekszárdi Törvényszékre. Nem nyilatkozhatott, de annyit elárult, hogy nagyon jól főznek a börtönben. A férfi márciusban végzett unokatestvérével, akit a vádirat szerint nem akart megölni, csak megerőszakolni.

A vád álláspontja az, hogy K. Dániel a kis Leonettát az ut­cájukkal párhuzamos földes töltésútra csalta, ahol a kislányt a földre lökte, a végtagjait le­szorította, lerángatta a nadrágját és a bugyiját, majd análisan megerőszakolta. Ezután keze a ügyébe került háromkilós téglával a hanyatt fekvő kislány fejét legalább hat ütéssel lényegében szétverte, majd a közeli patakba dobta, és hazament. Leonetta többszörös, nyílt darabos koponyacsonttörést, az agyállományának többszörös zúzódását, valamint darabos koponyaalapi és járomívtöréseket szenvedett el. A szakértői vélemény szerint a kislánynak esélye sem volt a túlélésre.

A szexuális jellegű bűncselekmény miatt a tárgyalás zárt ajtók mögött zajlik, ezért további részleteket hivatalosan nem lehet majd megtudni az ügyről. Mivel K. Dániel még nincs húsz­éves, ezért maximum 30 éves börtönbüntetést kaphat. A férfit az ügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett ember­öléssel vádolja.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek