Aktuális

Felére csökkent a bűnözés Budapesten

Bors

Létrehozva: 2019.09.24.

Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa. A bűncselekmények száma az elmúlt évben tíz százalékkal, az elmúlt kilenc évben pedig felére csökkent. Nem csoda, hogy a turisták is odavannak a fővárosunkért. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint Budapest a hozzánk érkezőknek azért is vonzó célpont, mert a város gyönyörű, és gyakorlatilag nem létezik migráció. A főváros második aranykorát éli, amióta Tarlós István a főpolgármester, azóta folyamatosan fejlődik a város, sorra kapja a kitüntető címeket.

A napokban rendészeti egyeztető fórumot tartott a Budapesti Polgárőr Szövetség, ahol Tarlós István kiemelte, hogy a statisztikai adatok alapján Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosának számít. A főpolgármester hozzátette azt is, hogy az elmúlt évben 10%-kal csökkent a bűncselekmények száma, ehhez hozzájárult az 1700 budapesti polgárőr 300 ezer órányi szolgálata. Kiemelte, a főváros közbiztonságának fenntartására 2 milliárd forintot fordít az önkormányzat.

Dr. Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya elmondta, hogy az elmúlt kilenc évben felére csökkent a bűncselekmények száma. Hozzátette, megfeszített munkával ezek az eredmények megtarthatóak, talán még javíthatók is.

Nógrádi: Gyönyörű és biztonságos Budapest

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint Budapest a turisták számára azért is vonzó célpont, mert a város gyönyörű, illetve Nyugat-Európához képest nagyobb a biztonság.

– Budapest sokkal olcsóbb, mint a nyugati nagyvárosok. Rengeteg turista jön ide, és a magyar városok népszerűsége évről évre növekszik – fogalmazott a szakértő, aki kiemelte, hogy a magyar migrációspolitikának is köszönhető a siker.

– Magyarországon gyakorlatilag nem létezik migráció. Itthon a különböző terrorszervezeteknek szerencsére nincs bázisa, és ezek számára Magyarország nem kiemelkedő célpont. A terrorcselekmények 90 százaléka puha célpontok ellen irányul, döntően a harmadik világban. Jelenleg Európa, Amerika és Oroszország sokkal keményebben védekezik, mint eddig, így ezekben az országokban bombát robbantani szinte lehetetlen, fegyvert szerezni sokkal nehezebb, ezért csak gépkocsis, késes, machetés merényleteket lehet elkövetni. Magyarországon jól működik a rendőrség és a titkosszolgálat, illetve az országot mentesítették a terrorcselekményektől – tette hozzá a szakértő.

Csapnivaló volt a közbiztonság, de 2010 után ez gyökeresen megváltozott

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke szerint a Budapesti Polgárőr Szövetség jól működik, minőségi polgárőrség jött létre. Kiemelte, Budapest közbiztonságának nagyon komoly hatása van az egész ország közbiztonságára. Hozzátette, húsz éve csapnivaló volt a város közbiztonsága, azonban 2010 után gyökeresen megváltozott a helyzet, mára Budapest az egyik legbiztonságosabb város világszerte. Kiemelte, sokkal nehezebb a fővárosban polgárőrnek lenni, mint bármelyik vidéki városban, ugyanis teljesen más, magasabb követelmények vannak.

Legjobb úti cél és a legélhetőbb

A főváros második aranykorát éli, amióta Tarlós István a főpolgármester, azóta folyamatosan fejlődik a város, sorra kapja a kitüntető címeket.

Egy év eleji felmérés szavazásán Budapest nyerte el a legjobb úti cél díját. A European Best Destination felmérése szerint ugyanis a magyar fővárost jelölték meg a legtöbben, mint olyan úti célt, ahova a legszívesebben utaznak, és amire a leginkább kíváncsiak a turisták. Ezt annak is köszönhetjük, hogy Budapest biztonságos.

– A biztonság továbbra is főszerepet játszik az utazási döntések meghozatalánál – foglalta össze lapunknak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) –  Az élménykeresés után a biztonság a legfontosabb választási szempont a turisták számára. A hozzánk látogató turisták és a hazai fesztiválok, rendezvények résztvevőinek véleménye szerint pedig Magyarország nemcsak biztonságos úti cél, de méltó versenytárs az európai országok között a kulturális örökség, a gasztronómia és a fesztiválturizmus terén is. A biztonság kérdése várhatóan még inkább felértékelődik a jövőben. Tavaly rekordszámú vendég érkezett Budapestre, köszönhetően többek között annak, hogy a fővárosunk biztonságos, egyre szebb és egyre több kulturális, gasztronómiai élményt, sportrendezvényt kínál a turistáknak – tette hozzá az MTÜ.

Budapest a kelet-európai régió „legélhetőbb városa” a neves brit gazdasági szaklap, az Economist testvércége, az Economist Intelligence Unit felmérése szerint. Londont, New Yorkot és Párizst például a bűncselekmények magas száma húzta le a top tízes listáról. Budapest pedig több mint 90 ponttal lett a kelet-európai mezőny legjobbja, nagy fölénnyel leelőzve Prágát és Moszkvát.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek