Színházból lopott huszárjelmezben verte át a fél világot, elhitette a saját halálát, eladta az egész Vérmezőt is Sztrasznov Ignác, aki alighanem hazánk legnagyobb csalója volt. A mátészalkai szélhámos mindenből nyertesen jött ki.
Sztrasznov Ignácnak egészen húszéves koráig nem volt gondja a törvénnyel, de utána bőven bepótolta a lemaradását. Az 1868-ban Mátészalkán született svihák először egy zsebórát lopott, amiért 3 és fél év börtönt kapott. Valójában a rácsok mögött lett igazi bűnöző. Rájött, lopás helyett elég csak megvezetni az embereket, rávenni őket, hogy maguktól adják át a pénzüket. De ne rohanjunk ennyire előre: szabadulása után testvére, Szendrey Mihály német színházában kezdett játszani. Az egyik darabban huszárhadnagyot alakított, de csúnyán leszerepelt: rohamtempóban távozott, ám nem üres kézzel, mert a jelmezként használt egyenruhát magával vitte és később is azt használta, amikor valamilyen üzletet akart megkötni.
Kell a Vérmező? Itt van, tessék!
A szélhámos minden csalását lehetetlen összeszámolni, hiszen gyakran maga talált ki olyat is, amit nem követett el. Gyakran azonban sikerült magas rangú tisztviselőket átvernie, amiről az újságoknak nem volt mersze beszámolni. Egy alkalommal a főváros ma is híres parkját, a Vérmezőt úgy ahogy van, eladta néhány becsapható bolgárkertésznek. A tudatlan vevők bár hamar rájöttek a turpisságra, Sztrasznovnak egészen Amerikáig kellett menekülnie a bosszújuktól, zsebében az előleggel. Hamarosan visszatért Európába, ahol bejárta Párizst és Berlint – mivel tízéves korától járta a világot a Zirkus Monarchie vándortársulattal, perfekt német volt, nem okozott gondot neki egy külföldi ország –, mindenkit megkopasztott, aki elég gazdag és hiszékeny volt ehhez, mágnásokat és főpapokat is.
Kiárulta a börtön teljes bútorzatát
Sztrasznov közvetlenül az első világháború kirobbanása előtt tért haza Magyarországra, azonnal elkapták a nyomozók és egy horvát fegyintézetbe szállították. Később arról beszélt: életében ezt sajnálta a legjobban, mert ha résen lett volna, kivehette volna a részét a világégést övező óriási stiklikből, súlyos milliókat keresve. 1928-ban a kapcsolatai révén azonban sikerült elhitetnie a saját halálát az egész világgal. A börtönigazgatóság mindent megtett, hogy cáfolják a csalót, de hosszú időbe telt, mire sikerrel jártak. Eközben azt sem vették észre, hogy Sztrasznov szépen, sunyiban eladta a börtön teljes berendezését. A kamu halálhíre arra is jó volt, hogy népszerűsítse az önéletrajzi könyvét – persze, a csalás ekkor sem maradhatott el. Egyszerre két kiadónak is eladta a jogokat, története pedig világszerte önálló életre kelt, operett és bábelőadás is készült belőle.
Faggyút mutogatott szesz helyett
Az 1929-es amerikai alkoholtilalom komoly csapást mért a tengerentúli nemzet lakosságára. Ekkor jött elő Sztrasznov talán élete legnagyobb átverésével. Elhitette mindenkivel, hogy feltalálta a szilárd alkoholt, amely könnyen csempészhető, és csak annyi a munka vele, hogy vízzel fel kell engedni. A ránézésre faggyúnak tűnő anyaggal több bankhoz is elment, komoly összeggel támogatva az ötletet, ami tetszett nekik, de azon kívül, hogy Strasznov eltette a pénzt, a gyártásból nem lett semmi. A szélhámos lassan felszívódott, nyugdíjas éveit a szülővárosában töltve, nála 30 évvel fiatalabb kedvesével. A 65 éves svindlert 1933 júliusában, Debrecenben, Horthy Miklós klinikáján érte a halál, súlyos tüdőelégtelenség nyomán. Életéről tévéfilm készült – „Én, Sztrasznov Ignác, a szélhámos” címmel, Benkő Gyulával a címszerepben –, de a németeknél több regény is.
