Mitől hallgatjuk meg ugyanazt a dalt újra meg újra? A válasz a változatosságban rejlik. Sokszor élvezetesebb, ha máshogy folytatódik a szám, mint ahogy várjuk. Meglepő, de az Omega gitárosa szerint nem biztos, hogy ma is sláger lehetne a Gyöngyhajú lányból.
Forrás: Shutterstock
Harminchárom év poptermését vette górcsô alá a nemzetközi kutatócsoport, hogy kiderítse, valójában mitől tart jónak egy slágert az emberi agy. A lipcsei Max Planck Intézet összesen 745 olyan dalt használt fel a vizsgálathoz, amelyek 1958 és 1991 között az amerikai Billboard-listán szerepeltek – például a Beatles Ob-La-Di, Ob-La-Dáját, a UB40 Red Red Wine-ját vagy az ABBA Knowing Me, Knowing You című slágerét.
A dalokból egy úgynevezett gépi tanulási modell segítségével matematikailag meghatározták a változékonyság és a meglepetés mértékét, összesen 80 ezer, egymáshoz hasonlatos hangsorban. Ezután ebből lejátszottak egy kis részt mintegy nyolcvan tesztalanynak. A kutatócsoport vezetője, Vincent Cheunt azt mondta, azért, hogy egy ismert dallam vagy szöveg ne befolyásolja az embereket, csak akkordmeneteket játszották le, így nem ismerték fel – azonnal – a számot. Különben az ismert hangok olyan asszociációkat ébreszthettek volna a hallgatókban, amelyek megmásíthatnák az eredményeket.
A kísérlet közben a tesztalanyok agyáról úgynevezett mágneses rezonanciatomográffal készítettek felvételeket, ezek pedig egyértelműen kirajzolták: ha a hallgatók viszonylag biztosak lehettek abban, milyen hang lesz a következő, sokkal élvezetesebbnek tartották, ha ehelyett meglepték őket. Ha viszont bizonytalanok voltak a dallamkezdemény folytatásában, azt tartották szórakoztatóbbnak, ha a következő harmónia mégsem okozott meglepetést.
Az emlékek helyén éljük át
Szeretni fogjuk, ami ismerős
Vörös István
A Prognózis együttes énekese, a Tele van a város szerelemmel szerzője:
– A dalszerzők ösztönösen ráéreznek, hogy a kiszámíthatóság milyen nagy szerepet játszik abban, hogy azt könnyebben befogadja a hallgató. A közönség azt szereti, amit ismer. Igénye van arra, hogy a már hallott harmóniákat hallja újra. Ez a slágereknek is a titka. Mindegy, hogy azt ki írta, ha jó a fülnek. Nekünk, zenészeknek ugyan igényünk van az újdonságokra, az új dallam- és harmóniafordulatokra, hogy az ne legyen közhelyes, mégis a megszokott akkordmenet hozza a jó hangulatot. A jó zenész ehhez azt tudja hozzátenni, hogy a hangszerelést teszi izgalmassá.
Molnár György Elefánt
Az Omega gitárosa, az Időrabló című dal szerzője:
– Nem új keletű dolog, hogy próbálják tudományosan megfejteni a jó dalszerzés titkát. Körülbelül negyven éve Beethoven összes művét betáplálták egy számítógépbe, hogy írjon egy új IX. szimfóniát. Nem tudott. Írt ugyan egy darabot, de az senkit nem hatott meg. A zeneszerzésnél nagyon fontos az adott korszakban az atmoszféra, mert az befolyásolja, hogy milyen harmóniákat fogad be a fül. Nem vagyok benne biztos, ha ma írnánk meg a Gyöngyhajú lányt, most is sláger válna belőle. Ahogy abban sem, hogy ha ma komponálná meg Mozart a Varázsfuvolát, attól izgalomba jönnének. Viszont az is biztos, hogy egy megszokott harmóniamenetet jobban befogadunk, és a szokatlan harmóniaváltásokkal valóban óvatosan kell bánni.
Szigeti Ferenc
A Karthago: Rekviem című dalának szerzője:
– Kétféle módon is írtam már számot. Az egyik, hogy jött a fejembe egy dallam, és ahhoz kerestem harmóniát, és a jó dallam „logikusan” kívánta a hozzá illő akkordot. Én nem próbálok ráerőszakolni ettől idegent. Vannak olyan egyszerű harmóniamenetek, amiket már megszoktunk, és ezekre rengeteg dal született más-más dallammal. Ezekbe bele lehet tenni meglepő harmóniákat, de ezektől a közönség is meglepődik, és nem tetszik neki. Érdekes tapasztalatom, hogy a nagyon egyszerű dolgok könnyen belemennek a fülünkbe, de hamarabb el is felejtjük, míg a szokatlannal éppen fordított a helyzet: nehezebben jegyzik meg az emberek, de a dallamtapadás miatt később is emlékezni fogunk rá.
