Az adventi időszakban ünneplőbe öltöznek a városok, ráadásul mindenhol mézeskalács és forralt bor illata terjeng. Ha kicsit fülelünk, még A diótörő csodálatos dallamait is meghallhatjuk.
A diótörő évtizedek óta a karácsonyi készülődés elengedhetetlen kelléke a legtöbb családban, és persze az Operában. A Vasárnapi Bors ellátogatott a Magyar Állami Operaház balettintézetének próbájára, sőt még egy igazi jelmezes főpróbát is megnézhettünk a kulisszák mögött. Kíváncsiak voltunk, kik azok az apró gyerekek, akik szerepelnek Csajkovszkij csodálatos mesebalettjében, és arra is, hogyan jutnak el a színpadig.
Kötelező program
Emlékszem, régen minden karácsonykor előadással készültünk a szüleinknek és a nagyszüleinknek. Nem is akármilyennel! Mivel mindketten zongoráztunk a testvéremmel, gond nélkül előadtuk Mozart bűvös csengettyűit, énekeltünk és furulyáztunk két szólamban, és ha ez még nem lett volna elég, a család nagy örömére eljátszottam egy karácsonyi darabot hegedűn.
Nem okozott nagy fejtörést a program összeállítása, hisz ének-zene tagozatos iskolába jártunk. Alap volt a mindennapos furulya- és énekóra, plusz a választott hangszer vagy hangszerek és a kóruséneklés. Persze az egész műsor igazából nekünk volt buli. A szülők büszkék voltak, a nagyszülők pedig igyekeztek túlélni, főleg a hegedűs részt. Azonban az iskolai karácsonyi műsorokon jól bevált koreográfia – vagyis, hogy a műsor végén felcsendül a Csendes éj – otthon is mindig nagyot ütött.
Gyertyát adtunk a „nézőink” kezébe, félhomályt csináltunk, és jól megríkattuk őket a maga egyszerűségében is gyönyörű Csendes éjjel. A családommal viszonylag könnyű dolgom volt, vevők voltak a művészetekre, elvégre csak hasonlóak a génjeink! Na a férjem nehezebb falat volt! Pár évvel ezelőtt megtört, eljött velem A diótörőre. Alig vártam a második felvonás ominózus jelenetét, amikor a gyönyörű balerinák a hópelyhekkel együtt táncolnak. Tudtam, hogy neki is tetszeni fog! Amikor véget ért a jelenet, odanéztem, és a legnagyobb megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy elaludt a legcsodálatosabb jeleneten. Azóta persze ő is imádja a balettet, és minden évben megnézzük A diótörőt. Egyre viszont odafigyelünk! Az első és a második felvonás között mindig iszunk egy kávét.
Versenyeket nyernek
Csajkovszkij mesebalettjének alapja a Diótörő és Egérkirály című mese. A történet egy idilli képpel indul, majd Diótörő és Egérkirály csatájával folytatódik. A történet végén a Diótörőről lekerül a rontás, és elnyeri méltó jutalmát Marika képében, és egy közös utazásra indulnak a képzelet birodalmába. A főszereplő Marikát most Ruip Katica játszotta, aki először mindössze 10 évesen kapta meg ezt a szerepet.
– Kilencéves korom óta balettozom, és nagyon szeretem – kezdi a vasárnapi Borsnak Katica.
– Magántanuló vagyok, mert kedden, csütörtökön és szombaton is van délelőtt balettóra – mondja a céltudatos kislány.
– Bécsben és Berlinben is első helyezést értem el, Rigában pedig különdíjat kaptam – meséli a lány, miközben balettmestere a fülembe súgja, hogy 13 éves kortól lehetett jelentkezni a versenyre, de elképesztő tehetsége miatt őt már 12 évesen fogadták a versenyen. Katica a sikeres eredményei miatt tanulhatott több külföldi balettakadémián néhány hetet.
A 7 éves Kiss Lukács Márton idén táncol először főszerepet Misi szerepében.
– Három éve balettozom, és én is voltam Bécsben versenyen, ahol második lettem. Nagyon jó az emberek előtt táncolni – mondja Marci.
A gyerekek birodalma
Az Erkel Színházban végigjártuk az öltözőket, és a kulisszák mögötti összes titkos ajtón benyitottunk. A kislányoknál volt, aki a színes ceruzáit hegyezte, volt, aki a frizuráját igazgatta a tükörben. A fiúknál épp kártyaparti volt, de amikor egészet ütött az óra, mindenki pillanatok alatt megtalálta a helyét, és már kezdetét is vette a kosztümös főpróba. Az első jelenet nehézsége, hogy többször is percek alatt át kell építeni a díszletet. A zene szól, az emberek pakolni kezdenek, hiszen a történet a zenével együtt halad, mindennek készen kell lennie. A balettmester buzgón jegyzetel, figyeli, ki mit ront el, hogy a szünetben meg tudják beszélni, hiszen itt már nincs leállás. A másik oldalon a balettigazgatót Solymosi Tamást nézem, aki minden egyes apró részletre odafigyel. Oláh András, az Operaház sajtósa elmeséli, hogy Tamás minden próbán itt van, és aktívan részt is vesz a munkában.
– Évről évre egyre több előadás van, mert egyre több az érdeklődő – mondja András.
– Most még van olyan előadás, amire nincs telt ház, de ezek a helyek is nagyon hamar be szoktak telni. Karácsony hetére már jó ideje nem lehet jegyet venni – magyarázza András.
Valóban igaz, én is minden évben szeptemberben szoktam megvenni a jegyeket A diótörőre.
Közben Katicát figyelem, aki tudja, mi a dolga, lerohan a színpadról, hogy néhány perc múlva már a következő szettjében álljon a színpadon.
Fájdalmas művészet
Radina Dace az Opera balettintézetének művészeti vezetője, őt faggattam a balettről.
– Az órákat blokkokban kapják – kezdi a balettmester, aki Rigában született, és az eredeti Vaganova-módszer szerint tanult, amit most a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeinek is továbbad.
– Négy éve indult az iskola, így most a legidősebb gyerekek 14 évesek. 4 éves kortól lehet jönni, de a komoly munka csak 8 éves kortól indul, és nyolc éven át tart. Minél nagyobbak, annál több órájuk van, és egyre nagyobb tudásszintet várunk el tőlük a féléves vizsgáikon. A próbák és a balett mellett a többi közt szteppórákra, karaktertáncórákra, moderntáncórákra is járniuk kell. Ezek mind fejlesztik a tánckészségüket, hallásukat, ritmusérzéküket. Kemény és fájdalmas művészet a balett. Teljesen stabil művésszé csak 8 év után válnak – magyarázza a mester.
