Aktuális

Néhány érdekes tény a karácsonyról, amiről talán sosem hallott

Bors

Létrehozva: 2019.12.25.

A kereszténység egyik legnagyobb ünnepe több érdekességet is tartogat az ember számára, mint amennyit el tud képzelni. A következő felsorolásban ezekből az érdekes tényekből mazsolázunk.

Forrás: pixabay.com

Ugyan a legtöbb történetben három napkeleti bölcset említenek, a Bibliában arról nem esik szó, hogy hányan voltak, csupán bölcsekként említik őket.

Az angolok régen énekkel kívántak minden jót szomszédjaiknak Karácsonykor, innen ered a karácsonyi dalok éneklésének szokása.

A karácsonyi üdvözlőlapokon látható vörösbegyek egy vicc eredményeképpen kerültek oda, amikor még a postások pirosba öltöztek.

Európában megközelítőleg 60 millió fenyőt ültetnek, arra a célra, hogy majd karácsonyfa legyen belőlük.

Jézus igazából egy barlangban született, nem pedig egy istállóban- tartják a bibliaelemzők.

A világ legmagasabb karácsonyfája 70 méteres volt, 1950-ben Washingtonban állt.

Az Angliában hagyományos pulyka helyett előzőleg disznófejet tálaltak mustárral.

Oliver Cromwell politikai vezető 1647 és 1660 között betiltotta a Karácsonyi, miszerint az pogány mulatság.

James Pierpont híres dala, a Jingle Bells eredetileg hálaadásra íródott és a One Horse Open Sleigh címet kapta volna.

A legelső Karácsony 521-ben került megünneplésre az angliai York-ban.

A fák díszítése elvileg a druidáktól ered, aki úgy tartották, hogy a fák minden jó dolgok adói.

Az ortodox vallásban január 7-én van Karácsony és az ajándékokat újév napján bontják ki.

A  pitéket ma már zöldséggel vagy gyümölccsel készítik, de a viktoriánus korban húsos pitéket készítettek.

Karácsonykor a zokni kiakasztása egy holland hagyományból ered, miszerint cipőiket étellel tele kitették Szent Miklós szamarainak és cserébe ajándékot kaptak.

Arra, hogy Angliában fehér legyen a Karácsony, az esély nagyjából 1 a 10-hez. Lassan hazánkban sem lesz ez másként.

A karácsonyfa tűlevelei C-vitaminban gazdagok. A siketfajd nagy lelkesedéssel fogyasztja is.

Szent Miklós aranyat adott a szegényeknek. Innen való az arany fóliába csomagolt csoki érmék szokása.

Megdöbbentő rekord: a világ legnagyobb szaloncukra 45,72 méter hosszú volt, Ausztráliában készítették.

A magyalkoszorú Krisztus töviskoronájának jelképe, a rajta lévő piros bogyók pedig a vércseppeket szimbolizálják.

A korán elkezdődő és sokáig tartó karácsonyi vásárlási láz Amerikában kezdődött a második világháború idején, amikor a katonáknak szánt ajándékokat már idejekorán fel kellett adni, hogy azok időben oda is érjenek.

A betlehemi csillag, a csillagászok feltevése szerint egy üstökös vagy az Uránusz volt.

A Christmas – Karácsony szó a „Cristes maesse” kifejezésből való, ami azt jelenti, hogy Krisztus miséje.

A Grincs volt a legtöbb bevételt hozó karácsonyi film.

A norvégok 1947 óta minden évben küldenek egy karácsonyfát Oslóból Londonba, ezzel megköszönve a II. világháborúban nyújtott segítségüket.

A karácsonyi puding eredetileg egy leves volt, amit mazsolával és borral készítettek.

Az első dal, amit az űrből sugároztak, a Jingle Bells volt. 1965-ben a Gemini űrhajósai ezt énekelték.

Egyes országokban december 26-a Boxing day. Ezt a nevet onnan kapta, hogy régen a templomi perselyekben pénzt gyűjtöttek ebben az időben a szegényeknek.

Izlandon 13 Mikulás létezik, akik december 12-től Szentestéig járnak, majd egyesével távoznak. Mindegyiküknek megvan a maga története.

A csehek ilyenkor levest, halat és tojást vacsoráznak és a hagyomány szerint fontos volt, hogy az asztaloknál párosan üljenek, mert aki egyedül ült arra valami rossz várt másnap.

Rudolf, a piros orrú rénszarvas 1938-ban találták ki Amerikában.

A 12. századi Franciaországban gyümölcsökkel és dióval teli csomagokat hagytak az apácák a szegények ajtajainál. Innen ered a mandarin ajándékozása.

A legsikeresebb karácsonyi dal Bing Crosby White Christmas című száma volt.

Az első szaloncukrot 1847-ben egy Tom Smith nevű férfi készítette, akik a szaloncukrok atyjának tekintenek.

Az első karácsonyfát elvileg 1441-ben állították Tallinnban.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek