Egyre többször sikerül kamerának is rögzítenie a szlovák erdőkből hozzánk átjáró hiúzokat. Ez kisebbfajta csodának számít, hisz az állat valóságos fantom, mégis, ma már legalább öt példány itt él nálunk.
Agyafúrt, óvatos, erős, de mégis kecses és gyors. Az erdők mélyének rejtélyes királyai a hiúzok. Az eurázsiai hiúz egykor egész Európában elterjedt volt, gondoskodott arról, hogy a zsákmányát képező egyes fajok ne szaporodjanak túl. Azonban a túlzott vadászat miatt a kihalás szélére került. Magyarországon a 20. század közepére kipusztult fajnak nyilvánították, csak a kétezres évek elején tértek vissza. Az első „cicusok” a szlovákoktól sétáltak át hozzánk, és megtapasztalva erdeink gazdagságát, maradtak is.
Óriási a vadászterülete
A hiúz hosszú lábainak és testalkatához képest széles mancsainak köszönhetően kiválóan tud mozogni a mély hóban is, és jól mászik fára. Nincs előle menekvés az apróbb vagy legyengült állatok számára. Ügyességének és óvatosságának köszönhetően alig van olyan ember, aki találkozott volna már hiúzzal. Kölyköt pedig még végképp csak a legszerencsésebbek láthattak.
Egy ruszin legenda szerint nem is születnek hiúzkölykök, minden hetedik farkaskölyök válik azzá. Elejtett prédájából tudják, hogy hiúz járt ott. A hiúzok több érzékszerve is különösen jó és érzékeny. Leginkább éjjel aktívak. A magányosan vadászó egyedek számára nagy területre van szükség, akár 100 négyzetkilométer kiterjedésű is lehet a territóriuma. A zoológusok a hallását is kiválónak tartják. Nemcsak a füle jó, de fejének kialakítása, a pofáját keretező szakáll is azt a célt szolgálja, hogy a legapróbb neszt is képes legyen meghallani.
Nagy zsákmány sem gond
Az eurázsiai hiúz a Kárpátok legnagyobb macskaféléje, jellemezően harminc-negyven kilót nyom, testhossza közel egy méter. De nála jóval nagyobb zsákmányt is képes leteríteni erejének és rafináltságának köszönhetően. Étlapján a madarak, kis testű emlősök, például pockok mellett nagyobb testű növényevők is vannak, az őz és a szarvas legyengült egyedeinek elkapása sem okoz neki kihívást. Ha éhes, nem rest a rókakölyköket vagy a kondától elszakadt vaddisznómalacot is megkergetni.
– A hiúz a többi ragadozóval, kutyával ellentétben mindig az elejtett állat legfinomabb részeivel kezdi. Vagyis a combbal – mesélt az állatról, és szokásairól dr. habil Biró Zsolt, a gödöllői Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének egyetemi docense.
Képtelenség megfogni
Az elmúlt években többször is tettek kísérletet arra magyar kutatók, hogy rádiós nyomkövetővel lássanak el ha csak egy példányt is.
– Tudtommal még nem sikerült jeladót tenni hiúzra. Nagyon ügyesek, nem lehet befogni őket. Pedig hatalmas áttörés lenne látni, merre jár, akár csak egy példányt is – mondta a Borsnak Biró Zsolt, felidézve: 2011-ben volt egy szőrcsapdás kísérletük, amivel bizonyítani akarták a hiúzok jelenlétét Magyarországon, de még a kihelyezett, számukra csábító illatot árasztó párnákat is elkerülték.
A vadkamerás felvételeknek hála azért van pár információ az itthon megtelepedett példányokról. Vélhetően öt-tíz hiúz él a hazai erdőkben, jár át rendszeresen a szlovákoktól. A Börzsönytől a Zempléni-hegységig, vagyis a Kárpátok hazánkba átnyúló hegyeiben élnek. A kamerák mellett jelenleg nyomkövetéssel és a prédamaradványok vizsgálatával tudnak információt gyűjteni a kutatók az egyedekről és szokásaikról.
