Csaknem egy évszázad telt el azóta, hogy 98 éve, 1922. november 26-án a brit rajzolóból lett amatőr régész, Howard Carter és mecénása, George Edward Herbert, Carnarvon 5. grófja, valamint a lord leánya, Lady Evelyn társaságában, egy remegő gyertya fényében hozzákezdett a Királyok Völgyében három héttel korábban felfedezett lepecsételt sírkamra, az „elveszett fáraó", Tutanhamon nyughelyének felnyitásához. Carter csaknem százfős, helyi fellahokból álló munkáscsapatából senki sem akart jelen lenni a kamrabejáratot elzáró fal feltörésénél, mert az egyiptomiak babonás hite szerint átok száll arra, aki megzavarja a fáraó nyugalmát. A bosszú pedig nem maradt el.
Howard Carter 1874. május 9-én egy brit festő nyolcadik gyermekeként látta meg a napvilágot az angliai Kensington-ban. Iskolás korától rajongott a történelemért, és kisfiúként az ókori Egyiptom titokzatos világáról álmodozott, majd elhatározta, hogy megtalálja és feltárja a rejtélyes, elveszett fáraó Tutanhamon sírját. Végül a British Múzeum rajzolójaként, 17 éves korában, 1891-ben lépett először álmai földjére.
Carter egy jó nevű brit archeológus ásatásain dolgozott, ahol az volt a feladata, hogy pontosan lerajzolja a feltárt leleteket. Lelkesedésének és szorgalmának, valamint hatalmas tudásvágyának köszönhetően vált egyszerű rajzolóból elismert régésszé, aki 1900-ban már mint a felső-egyiptomi műemlékek felügyelője irányította az ásatásokat.
1904-ben azonban Carter felfelé ívelő ígéretes pályafutása kissé megbicsaklott. Történt ekkor, hogy Carter szóváltásba keveredett egy francia turistacsoporttal, és szitkokat szórt az ásatási területen dúló turistákra, a konfliktus pedig verekedéssé fajult.
Az incidens kisebb diplomáciai botránnyá nőtte ki magát, és miután Carter felszólítás ellenére sem volt hajlandó bocsánatot kérni a garázda turistáktól, kénytelen volt lemondani állásáról. Úgy tűnt, hogy archeológusi pályafutásának ezzel egyszer és mindenkorra vége szakadt, amikor is a sors kiszámíthatatlan szeszélye össze nem hozta Lord Carnarvonnal.
Az utolsó esély a titokzatos fáraó megtalálására
A lord 1907-ben az orvosai tanácsára utazott Luxorba, hogy a kellemes egyiptomi klímán lábadozzon egy őt ért súlyos autóbaleset után. Itt ismerkedett meg Howard Carterrel, aki sokat mesélt az angol főrendnek az ásatásairól, valamint az ókori Egyiptom titokzatos világáról.
A dúsgazdag lord úgy fellelkesedett újdonsült barátja elbeszélésein, hogy 1909-ben ásatási engedélyt szerzett tehetséges honfitársának, és finanszírozni kezdte Carter kutatásait.
1908-ban ásatási engedélyért folyamodott az egyiptomi Régészeti Felügyelőséghez, az engedély elnyerése után pedig - mint megbízható szakembert - Cartert bízta meg az ásatás vezetésével.
– Az eredmény nagyon sokáig váratott magára: a nagy jelentőségű felfedezés csak néhány héttel az ásatási engedély lejárta előtt, 1922 novemberében történt meg. A sajtóban azonnal szenzáció vált az ügyből, s a régészek, a sír, és maga Tutanhamon egyszeriben az érdeklődés középpontjában került. Hívatlan látogatók serege érkezett a helyszínre, nehezítve ezzel a régészek munkáját. A nagy nyilvánosság tehát nem tett jót az ásatásnak, de kifejezetten kényelmetlenné vált akkor, amikor Lord Carnavon röviddel a sír felnyitása után váratlanul meghalt. A kincsek egy részét még láthatta, de magát a szarkofágot, és benne a királyt már nem – mondta el Elter Tamás, a budapesti Tutanhamon kiállítás kurátora, majd felidézte, hogy az akkori újságírók jóvoltából az önzetlen mecénás halála a szalagcímeken mint "A múmia bosszúja", "A fáraó átka" jelent meg.
A Tutanhamon bosszúja később is lecsapott: egy neves francia régész, Georges Bénédite szélütést kapott és meghalt, miután kijött a sírból, és a kutatócsoport egy másik tagja, Arthur C. Mace is rövidesen életét vesztette. A sajnálatos halálesetek után sokak számára bizonyítottá vált a fáraó átka, és a kincs iránt érdeklődők arra a következtetésre jutottak, hogy jobb a halott királyt (és értékeit) nem háborgatni.
A Tutanhamon kincse tárlat 2020. március 1-ig tekinthető meg a budapesti Komplexben, a Király utca 26. szám alatt.
