Aktuális

A magyar határhoz ért a több száz fős migránsmenet Szerbia felől

Bors

Létrehozva: 2020.02.06.

Migránsmenet indult a déli magyar határ felé Szerbiából.

Forrás: MTI

Migránsmenet indult Szerbiában Magyarország déli határa felé – jelentette az M1 tudósítója élő adásban a helyszínről csütörtökön délután.

A szerb oldalon több száz migráns gyűlt össze és indult el, hogy átjusson a magyar határon. A migránsokat a közösségi médián zárt csoportokban szervezik hetek óta – mondta a tudósító.

Az M1 helyszíni tudósítója elmondta: eredetileg az volt a terv, hogy este Szabadkán gyülekeznek majd a migránsok, és pénteken hajnalban indulnak el a tompai határátkelő felé. A forgatókönyv azért változott, mert már szerda este több mint háromszáz migráns gyűlt össze a közeli Szabadka melletti erdős térségben.

A migránsok azt mondják békésen fognak demonstrálni a magyar határnál. A békés demonstrációra már egy hirdetményben is felhívták a migránsok figyelmét, megtiltották számukra a vandalizmust és az egyéb erőszakos viselkedést.

A tévéközvetítésben az volt látható, ahogy a migránsok csomagokkal, batyukkal kisebb csoportokban gyalogolnak.

Délután fél öt körül aztán a több száz fős menet odaért a kelebiai határállomáshoz, és farkasszemet néznek a határzár túloldalán álló magyar rendőrökkel.

Ripost

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek