Többéves, családi barátság fűzi egymáshoz Oszvald Marikát és Meizl Ottót. Mindketten bevállalós személyiségek, szeretik a váratlan, akár kalandos helyzeteket. Így a művésznő egyből igent mondott Ottó ötletére, hogy együtt induljanak a 8000 kilométeres autóversenyen. Éppen Nyugat-Szaharába száguldottak, amikor sikerült a Ripostnak telefonon elcsípni őket.
„Induláskor nagyon kellett sietnünk. Eleve később tudtunk elstartolni, mert egy betegség miatt még játszanom kellett a színházban. El kellett érnünk a kompot Olaszországban... Mentünk, mint a meszes! Három napot töltöttünk a Földközi-tengeren, majd megérkeztünk Marokkóba. Csodálatos volt a természet, ez a vidék egyszerűen leírhatatlan! Végig autóztunk Marokkón, ahol féldrágakövet vásároltunk, majd keresztül mentünk az Atlasz-hegységen, ahol félelmetesen kacskaringós utakon autóztunk” – kezdett bele a hihetetlen beszámolóba Oszvald Marika, aki partnerével együtt rengeteg adományt vitt magával az afrikai rászorulóknak. Egyik nap egy kisfiúval találkoztak, akitől teljesen elérzékenyült a művésznő.
„Ki gondolná, hogy ezen a vidéken még egy tollnak is örülnek az emberek?! Az út szélén állt egy négy év körüli fiúcska, aki a tőlem kapott tollal rohant az anyukájához, és már vagy 100 méterre elhagytuk, de még mindig kiabálta, hogy köszönöm. Sok adományt hoztunk, amit folyamatosan osztogatunk iskolákban, kórházakban és az útszélén, ahol várnak bennünket az emberek” – mesélte elégedetten Marika, aki az elmúlt napokban néhány kellemetlen helyzetet is kénytelen volt átvészelni. Igaz, olyannyira élvezi a ralit, hogy még attól sem jött zavarba, hogy nem tudott rendesen megfürdeni, vagy álmatlanul forgolódott az éjszaka közepén.
Nemrég átjöttünk egy kősivatagon, ahol nem volt út, csak mentünk, amerre a gondolat vitt bennünket.
Beértünk egy táborba, ahová összegyűlt az összes autós. Ott végre felállítottak néhány zuhanyzót és wc-t, igaz, a víz csak csurrant-cseppent belőle. Mondjuk, a sátrazáshoz sem vagyok hozzászokva, nem nagyon találtam a helyemet, forgott rajtam a hálózsák. Persze annyira nem volt rossz, de a napkeltét jobban élveztem. A kősivatagon keresztül haladva egy oázisba jutottunk csupán koordináták alapján, amit homokdűnék vettek körbe. Napfelkelte előtt mindenki felmászott rájuk, és mint a szurikáták vártuk a pirkadatot. Hihetetlen, életre szóló élmények érik itt az embert”
– áradozott a művésznő, aki már egy kisebb balesetet is megélt a sivatagban.
„Nyugat-Szahara felé haladva lementünk az óceánhoz, mert ott kemény a föld. Még nem volt teljesen apály, így nem tudtunk teljesen végig autózni rajta. Mindenkinek van valami baj az autójával: vagy a sebességváltó romlik el, vagy az alapjárat. A mi autónk beleragadt a sárba, majd az oldalára borult és az ablakon kellett kimásznom. Tegnap meg, majdnem elénk jött egy teve. Legalább 80-nal haladtunk, amikor a semmiből belépett ez az óriási állat. Szerencsére le tudtunk fékezni, de itt nagyon kell vigyázni, mert mindenféle állatok mászkálnak az úton: kecskék, birkák, amiket terelnek a juhászok” – mesélte az izgatottságtól szinte énekelve Oszvald Marika, aki az út minden pillanatát rögzíti, hogy később másokkal is megoszthassa a hihetetlen kalandot.
