Aktuális

Uniós pénzekkel seftelt, 8 év börtön kapott Gyurcsány cimborája

Bors

Létrehozva: 2020.02.06.

A vádirat szerint Kőrös Gusztáv a Dk vezetőségi tagja – álnéven – magát hol a pályázatok elbírálásában közreműködő államtitkárnak, hol magas beosztású minisztériumi dolgozónak kiadva – azzal a hamis ígérettel ejtette tévedésbe a vállalkozókat, hogy kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül jelentős összegű – akár több száz milliós nagyságrendű –, vissza nem térítendő uniós támogatás elnyeréséhez segíti őket. Első fokon 8 évet kapott.

Forrás: YouTube

Nyolc év börtönre ítélte szerdán Kőrös Gusztávot, a Demokratikus Koalíció (DK) volt politikusát elsőfokon a Kaposvári Törvényszék – tudta meg elsőként bírósági forrásból a PestiSrácok.hu. Kőrös mellett több társa is börtönbüntetést, illetve pénzbüntetést kapott. A vád szerint magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnbanda a rászedett vállalkozóktól 168,5 millió forintot csalt ki.

Kőrös Gusztáv, a Gyurcsány párt volt Somogy megyei vezetőségi tagjával – Gyurcsány Ferenc régi jó személyes ismerősével – és 13 társával szemben a Somogy Megyei Főügyészség 2018 júniusában emelt vádat többrendbeli vesztegetés, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt.

Kőrös Gusztáv Tibor azért, hogy a színlelt állami vezetői beosztása hitelesebbnek tűnjön, a vállalkozókkal tervezett találkozók alkalmával magát a Terrorelhárítási Központ bevetési öltözékéhez hasonló ruházatot és felszerelést – így lőfegyvereket utánzó riasztó- és légfegyvereket – viselő személyekkel kísértette. Arra is ügyelt, hogy a találkozókra az állami vezetők által is használt típusú és színű gépkocsikkal érkezzen, amikre a hivatalos jelleg hangsúlyozása érdekében megkülönböztető fényjelzést vásárolt, illetve a kíséretét adó vádlott-társai (az „ál-Tekesek”) őt államtitkárnak vagy képviselőnek szólítsák - írja a Ripost.

Kőrös Gusztáv Tibor, aki álnéven magát hivatalos személynek – hol a pályázatok elbírálásában közreműködő államtitkárnak, hol magas beosztású minisztériumi dolgozónak – kiadva azzal a hamis ígérettel ejtette tévedésbe a vállalkozókat, hogy kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül jelentős összegű, – akár több száz milliós nagyságrendű – vissza nem térítendő uniós támogatás elnyeréséhez segíti őket.

A vádlott ennek ellentételezéseként különböző pénzösszegeket kért, többek között arra hivatkozva, hogy a pénzt a pályázatokról döntő hivatalos személyek befolyásolására, megvesztegetésére fordítja, azonban ilyen kapcsolatokkal valójában nem rendelkezett.

A Kőrös Gusztáv Tibor által vezetett bűnszervezet hat vállalkozót tévesztett meg, akik közül öt személytől 4,5 millió és 80 millió forint közötti, összesen 168,5 millió forintot csaltak ki. A vádlottak 2017. október 6-ig további vállalkozók megtévesztését is előkészítették, azonban a bűncselekmény-sorozat folytatását a rendőrség közbelépése megakadályozta.

A bűnszervezet tagjai közül több vádlottnak az volt a feladata, hogy olyan jól menő és nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutassanak fel, akik a vállalkozásaik növekvő pénzigényét pályázati pénzekből akarták kielégíteni.

(Ripost)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek