Egyes – elsősorban a vallásos – emberek életét szó szerint keretbe foglalja a szenteltvíz: a megkereszteléskor a csecsemőre szórt keresztvíz cseppjei jelentik a kezdetet, és az utolsó útra indulás előtt a pap szenteltvízzel hinti meg a koporsót.
A víz gyógyító és ezoterikus erejével előző számunkban már foglalkoztunk, ám tudatosan hagytunk ki belőle egy igen fontosat, a szenteltvizet. Ennek, a főként a katolikus egyház számára jelentős víznek számos hatást tulajdonítanak. Húsvét, a kereszténység legnagyobb ünnepének közeledtével felfedjük, milyen erő is lakozik ebben a tulajdonképpen sós vízben.
A hívek hazaviszik
A vízkereszt elnevezés Krisztus megkeresztelkedésére utal. Ennek emlékére a nyugati egyházakban a templomokban vizet szentelnek, melyből a hívek igyekeznek hazavinni valamennyit. A vízszentelés mellett ilyenkor a házakat is megszentelték. Ennek a szokásnak koleda, vagy koledálás a neve. Vízkereszt napján, január 6-án beszentelték vele az állatokat, megitatták őket, hogy ne legyenek az év folyamán betegek, rühesek. Az emberek magukra is locsoltak a vízből rontás, betegségek, himlő ellen.
Hivatalos megfogalmazás szerint a szenteltvíz (latinul aqua benedicta) egyes keresztény egyházakban a megszentelt víz, amellyel az áldozópap a szentmise elején vagy a végén a híveket meghinti, vagy a hívek saját magukat a templomba való belépéskor, illetve távozáskor meghintik. Szenteltvizet használ a római katolikus egyház, a keleti ortodoxok, az ókatolikusok, az anglokatolikusok és más egyházak is, és a belső, lélekben való tisztulás utáni vágyat jelképezi. A megszentelt vizet külön e célra készített, félkör alakú medencében őrzik, amelyeket a templomokban, esetleg a magánlakásokban az ajtók vagy kapuk mellett helyeznek el.
A víz szentelése katolikus szertartás szerint úgy történik, hogy a pap először a sót áldja meg, amit aztán szentelő imádság közben elvegyít a vízben. A szenteltvíz a belső, lélekben való tisztulás utáni vágyat jelképezi. A víz bármikor szentelhető, az egyház időhöz és alkalomhoz kötött vízszenteléseket végez: három király ünnepén a három király vizét, nagyszombaton és pünkösd előnapján a keresztvizet, míg a templomok, oltárok és harangok szentelésénél az ún. Gergely-vizet.
A Jordán vize
A víz a tisztulás ősi jelképe, amely minden kultúrában és vallásban különleges jelentőségű.
A szentelt víz eredetileg a Jordán folyóból származó víz felszentelt változata volt. Ennek a folyónak több kultúrában is kiemelt a jelentősége. A keresztény hitvilág szerint ebben a folyóban keresztelték meg Jézust, ezért használnak a templomokban a mai napig innen származó vizet.
Persze a templomokban található szenteltvíznek nem minden cseppje származik a folyóból, ugyanis a keresztény hit szerint egyetlen csepp valódi szenteltvíz hozzáadásával bármennyi víz szentté tehető. A szenteltvíz használatát a 2. század elején I. Sándor pápa írta le és rendelte el a papok számára: „Sós vízzel áldjuk meg az embereket, hogy akiket ezzel meghintenek, megtisztuljanak és megszentelődjenek”.
Vihart is űz
A szenteltvíz a mindennapi életben is fontos szerepet kapott, szokássá, hagyománnyá vált, hogy megszentelték vele a gyerekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürdővizébe, meghintették vele az esküvőre induló menyasszonyt és vőlegényt, a haldoklót, a háznál felravatalozott halottat és a halott koporsóját is. Állatokat is gyógyítottak vele, és hatásosnak hitték az ártó hatalmak, a rossz szellemek és a vihar elűzésére is. A bő termés reményében egykor vízzel locsolták le az aratásból hazatérő gazdát; a kemencéből kivett kenyeret pedig a boszorkányok távol tartására vízzel kenték be.
Szigorú szabályok
A katolikus értelemben vett szentelt vizet csak felszentelt pap készítheti el, ám a katolikus hagyomány több forrás vizét szentnek tekinti, ahol a régi idők óta csodás, megmagyarázhatatlan gyógyulások történtek. Ezeknél a forrásoknál, kutaknál zarándokhelyek alakultak ki, és innen bárki vihet magának szentvizet.
A mátraverebélyi Szentkútnál a legenda szerint 1092-ben forrás fakadt Szent László király lovának patája nyomán. A Szentkút tisztelete az 1600-as évek közepétől kezdődött, amikor egy néma pásztorfiú a forrás vizének hatására megszólalt. 1700-ban XI. Kelemen pápa kivizsgáltatott néhány Szentkúton történt csodás gyógyulást, és azok valódiságát elfogadta.
A legenda szerint 1842-ben a Pilis erdőségében egy nyáját legeltető pásztornak megjelent Mária egy forrás közelében lévő mocsaras helyen. A látomás után a falusiak ivásra és mosakodásra használták a forrás vizét, melytől többen csodálatos módon meggyógyultak. A zarándokok ma is felkeresik a forrást, vizéből isznak, fájó tagjaikat, főleg szemüket mossák benne.
