Aktuális

Operatív törzs: Nincs egészségügyi dolgozó a magyarországi koronavírus-fertőzöttek között

Bors

Létrehozva: 2020.03.14.

A koronavírus elleni küzdelem érdekében létrehozott operatív törzs szombat délutáni sajtótájékoztatójában bejelentette, hogy az ülésen több ajánlásokat fogalmaztak meg.

Javasolták például, hogy a kormányablakoknál történő ügyintézésre lehetőség szerint mindenki foglaljon időpontot, hogy ezzel is csökkenjen az egy helyen összetömörült emberek létszáma.

Dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár elmondta, hogy az oktatásért felállított akciócsoport javaslatára vezetik be a digitális tanrendet. Ez azt jelenti, hogy az iskolákban úgy folytatódik a tanítás, hogy ahhoz nem kell az intézményben tartózkodni. A gyermekeknek így otthoni felügyeletet kell biztosítani, akár a szomszédok bevonásával. A munkajogi megoldások megfogalmazása ezzel kapcsolatban még zajlik.

Kiemelték: a digitális tanrendben részesülő diákok az intézményen kívül töltött időt ne bandázással töltsék, hiszen így akár az iskolában is lehetnének. Nyomatékosította, hogy a tanrend lényege az otthoni tartózkodás.

Fontos, hogy ezeket a diákokat semmi esetre sem bízzuk idősekre.

Lakatos Tibor elmondta, hogy

a magyarországon koronavírussal megfertőződött betegek között nincs egészségügyi dolgozó.

* * *

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek