Aktuális

Otthon is burkolózzon a tengerpart illatába!

Címkék
illatparfüm

L. P.

Létrehozva: 2020.04.12.

A négy fal között sem illik elhagyni magunkat, amihez nagy segítséget nyújt például egy jól megválasztott illat. Hiszen a bőrünkre fújva azonnal frissebbnek, kívánatosabbnak érezzük magunkat. Zólyomi Zsolt, Magyarország illatszakértője elárulta, milyen parfüm most a trendi.

Forrás: Shutterstock

Évről évre változik nemcsak a ruha-, smink- és haj-, hanem az illattrend is. Az utóbbi alaptípusai azonban örökérvényűek, hiszen minden évszaknak megvan a maga esszenciája. Ahogy télen a picit testesebb, édesebb illatok után vágyakozunk, úgy tavasszal a frissebb, könnyedebb illatokban érezzük jobban magunkat. Nem mindegy tehát, hogy mikor mit fújunk magunkra, de az sem, hogy hogyan.

– A bőr olyan egyedi, hogy kriminalisztikailag is lehet azonosítani. Egy rendőrkutya, ha megszagolja egy ember pólóját, követni tudja a nyomát, és tíz közül is kiválasztja. Ezért nagyon nem mindegy, hogy mit használunk a bőrünkön. Sorra jelennek meg a divatosabbnál divatosabb illatok a piacon, ám korántsem biztos, hogy ha valaki magára fújja, azt kapja, amit várt. Mert hiába tetszik meg máson egy parfüm, a saját bőrünkön nem biztos, hogy ugyanazt az illatélményt nyújtja. Érdemes hát jól megfontolni a parfümválasztást – mondja a szakértő.

Sokakat a külcsín is befolyásol, pedig nem érdemes a csomagolásnak vagy a színnek túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Inkább a bőrön tesztelve, néhány perc után dönteni, melyik illatcsalád is áll nekünk a legjobban.

– 636-féle illattípus létezik, és mind másképp viselkedik a bőrünkön. Ha valaki például imádja, hogy amikor kilép a szobából, még percekig érezni, hogy ő ott járt, akkor olyan kozmetikai termékeket válasszon, amelyek egy családból valók. Vagyis amennyiben a parfümje virágosabb, akkor hasonló test­ápolót, dezodort stb. használjon, hiszen így kellemesebb lesz az összhatás, nem tűnik majd pacsulinak – tette hozzá a magyar „Orr”.

Zsolt szerint érdemes figyelembe venni még az illat intenzitását, ugyanis a parfüm mellett ott van az eau de toilette, a body mist (azaz testpermet) és a cologne is, az utóbbi a leggyengébb koncentrátumú olajokat tartalmazza.

S hogy milyen az idei tavaszi illattrend?

– Egy igazi tengerparti illat, kicsit olyan érzése van tőle az embernek, mintha elutazna egy mediterrán országba, és érezné a sós vizes, zöld, óceán felett fújó szél illatát, amit még megkoronáztak egy pár csepp limeolajjal is. Ez nem kifejezetten női vagy férfi illat, elmosódik a határ, inkább uniszex. A tömény parfümöket érdemes a testhajlatokba fújni, míg a gyengébb változatokat a levegőbe, majd elsétálni alatta. Utóbbi esetben az egész test kap egy finom illatárnyalatot, ami persze csak egy délelőttöt bír ki, így ezt azoknak javasolom, akik csak néhány órára szeretnék az üdeségüket éreztetni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek