Hegedülni tanult, de aztán a sakk mattolta a hangszert. A 83 éves Portisch Lajos ma a királynők és gyalogok helyett megint a zenével foglalkozik.
Április elején ünnepelte 83. születésnapját Portisch Lajos, aki most, a koronavírusnak köszönhetően még többet foglalkozik a zenével, közelebbről az énekléssel.
Portisch Lajos
A Nemzet Sportolója, nemzetközi nagymester, sakkolimpiai bajnok, csapatban vb-2., Eb-n ezüst- és bronzérmes, kilencszeres magyar bajnok. 20 sakkolimpián játszott.
– Gyerekként hegedülni tanultam igaz, nem szerettem gyakorolni, unalmas volt – fogalmazott a Borsnak a nagymester. – Aztán tizenévesként berobbant a sakk az életembe, és mattolta a hegedülést. Mostanság sokkal többet ülök a pianínómnál, igaz nem vagyok egy Liszt Ferenc – aki annak idején a második legjobb sakkozó volt a magyarok között. Jólesik az éneklés, a napokban például a Verdi-repertoáromat énekeltem végig.
Na de, mi van a sakkfigurákkal?
– A sakktáblán a bábuk egyelőre le vannak döntve. Nyugdíjba vonultak, bár ki tudja, mikor lehelek beléjük egy kis életet.
Pedig vezérletével 1978. november 12-én olyan magaslatra jutott a hazai sakkozás, ahová azóta sem ért fel egyszer sem. A Buenos Aires-i sakkolimpián az utolsó fordulóban a jugoszlávokat 3-1-re verve megszerezte a végső győzelmet. A Portisch, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Csom István, Adorján András, Vadász László alkotta csapat ezzel megtörte a legyőzhetetlennek mondott Szovjetunió egyeduralmát.
– A bolgárok ellen Radulovval ültem szemben, és a 15. lépésben egy szokatlant húzva ütésre kínáltam a futómat. Radulov besétált a csapdába – akkor még nem tudtuk, ez a csel, a villámgyőzelem olimpiai aranyat ér – emlékezett Portisch, akinek „egyéniben” is volt esélye, hogy a világbajnoki címért mérkőzhessen.
– Ma sem bánom, hogy elbuktam – mondta. – Akkoriban, úgysem nyerhettem volna a fináléban rám váró szovjet ellenfelemmel, például Karpov ellen – búcsúzott a Nemzet Sportolója.
