Aktuális

Szlovákiában május 20-ra ígéri a korlátozások feloldásának új szakaszát a kormányfő

Bors

Létrehozva: 2020.05.10.

Várhatóan május 20-tól kezdődhet meg Szlovákiában az új koronavírus (SARS-CoV-2) terjedésével összefüggésben márciusban bevezetett korlátozások feloldásának új, immár negyedik szakasza - jelentette be Igor Matovic, szlovák kormányfő egy televíziós beszélgetőműsorban vasárnap.

Matovic, aki erről a TA3 szlovák hírtelevízióban beszélt, a korlátozó intézkedések feloldásának folytatását a fertőzéssel újonnan diagnosztizáltak viszonylag alacsony számával indokolta.

A kormányfő ugyanakkor hangsúlyozta: a korlátozások feloldásának feltétele, hogy az újonnan diagnosztizált fertőzések száma alacsony szinten, napi átlagban 25 alatt maradjon. Korábban a korlátozások feloldásának feltételéül azt szabták, hogy a vírussal újonnan diagnosztizált fertőzöttek számának napi átlaga száz alatt maradjon.

Szlovákiában április 22-én kezdték el a korlátozások feloldásának első szakaszát, akkor a kisebb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások nyithattak meg.

Május 6-án a kormány egyidejűleg léptette érvénybe a kéthetes ciklusokban tervezett enyhítések második és harmadik fázisát, amivel lehetővé tették a nagyobb alapterületen működő üzletek és szolgáltatások, a kisebb bevásárlóközpontok, a kültéri sportpályák, a rövid távú szállást nyújtó intézmények megnyitását, és engedélyezték az istentiszteleteket, illetve kinyithattak az éttermek és bárok teraszai is.

A negyedik szakaszban a mozik, az uszodák, a bevásárlóközpontok, a sportlétesítmények és vélhetően az iskolák, óvodák megnyitásával is számolnak.

Közben az országban több hete folyamatosan csökkenő tendenciát mutat koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma. Két hete számuk átlagban napi öt alá csökkent, és hasonló arány mutatkozik ezen a héten is.

A vírus szlovákiai megjelenése óta péntek volt az első olyan nap, amikor nem diagnosztizáltak új fertőzöttet, szombaton pedig 2 személynél mutatták ki a Covid-19 betegség kórokozóját, így a korábbiakkal együtt eddig 1457 fertőzöttet tartanak nyilván - derült ki a központi válságstáb honlapján vasárnap közölt adatokból.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek