Két és fél évtizedre zárta be saját édesanyja a lányát egy szobába, ahova csak a saját ételmaradékait vitte be neki. Nem mehetett mosdóba, nem beszélgethetett senkivel, még a napfényt sem láthatta. A borzalmas családi titokra egy névtelen levél hívta fel a rendőrség figyelmét.
Forrás: Shutterstock
Egy névtelen levél érkezett a párizsi Poitiers-i rendőrkapitányságra 1901. május 23-án. A levél írója egy súlyos családi titkot fedett fel benne, miszerint a rue de Sarlos 21. szám alatt egy nőt a saját családtagjai már több mint 20 éve bezárva tartanak, ahol a szeméttel kell együtt élnie, és még élelmet is alig kap.
Rejtélyes eltűnésnek indult Blanche esete
A történelmi város rendőrsége eleinte kételkedett a levél hitelességében, hiszen az említett házszám alatt egy akkor köztiszteletben élő család lakott. A megözvegyült Madame Louise Monnier Demarconnay híres volt a jótékonykodásairól, sőt számos elismerő díjat is kapott a közösségi munkájáért. Fia Marcel Monnier befolyásos ügyvéd volt, és Puget Theniers korábbi alispán is velük élt a csodálatos palotában. A család életét egyedül egy szörnyű tragédia árnyékolta be, huszonöt évvel ezelőtt szeretett lányuk, Blanche rejtélyes módon eltűnt. Bátyja és édesanyja hónapokkal később meggyászolták a lányt, szépen lassan mindenki emlékezetében feledésbe merült a tragédia és visszatértek a normális hétköznapi munkákhoz. A rendőrség végül úgy döntött, hogy ellátogatnak a családhoz, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy valóban kitaláció-e, amit a levélben leírtak.
Szobájába zárták és éheztették a nőt
A poitiersi rendőrség alaposan átvizsgálta a Monnier-villát, szobáról szobára minden négyzetcentimétert megnéztek. Egészen addig semmi szokatlant nem találtak a nemesi kúriában, ameddig egy zárt, emeleti helyiségből meg nem csapta az orrukat a rothadás szörnyű bűze. A rendőrök leütötték a kívülről felhelyezett lakatot. Ahogy kitárult az ajtó a szag még elviselhetetlenebbé vált, a rendőröknek nagy bátorság kellett, hogy behatoljanak a rendkívül sötét helyiségbe. Ahogy beljebb léptek, észrevették, hogy egy vastag függöny takarja el az ablakot, amit valószínűleg egyszer sem nyitottak ki a hosszú évek alatt. Az egyik tiszt szó szerint kirúgta a nyílászárót, majd elhúzták a sötét anyagot. Ekkor látták, hogy a szoba minden pontjában rothadó élelmiszer maradványai voltak, amik egyre sűrűbben sorakoztak egymás mögött az ágyhoz közeledve. Az ágyon egy rendkívülien alultáplált, teljesen meztelen asszony feküdt, aki körül saját vizelete és széklete bűzölgött.
Hamar kiderült, hogy a 25 évvel korábban hirtelen eltűnt Blanche Monnier feküdt ott, aki valószínűleg az eltelt időszakban még a napot sem láthatta. Egy szemtanú szerint a szerencsétlen nő egy rothadó szalmazsákon feküdt, körülötte ürülék, hús, zöldség, hal és rothadt kenyér maradványai voltak. Több tucatnyi bogár szaladgált a padlón és az ágyban is. A szag annyira elviselhetetlen volt, hogy a rendőrök nem bírtak pár percnél tovább bent maradni a szobában. Az asszonyt azonnal kórházba szállították, ahol az ápolók szerint csupán 25 kilogrammot nyomott és szinte teljesen átlátszó volt a bőre. Blanche végül nagy nehezen megerősödött, de a huszonöt éven keresztüli kínzás és sanyargatás mély lelki és szellemi károkat okozott neki, így 1913-ban egy blois-i elmegyógyintézetben elhunyt.
Szívrohamot kapott a tárgyalás előtt
Madame Louise és Marcel Monniert azonnal letartóztatták kínzás vádjával, a kihallgatáson az édesanya beismerte a bűnösségét. Elmesélte, hogy negyedszázada a fiatal Blanche beleszeretett egy idősödő, elszegényedett ügyvédbe. Ekkor megtiltotta lányának, hogy hozzámenjen a nem csak korban, de rangban sem hozzá illő kérőhöz, de a fiatal szerelmes hajthatatlan volt. A lányt az édesanya fiával, Marcellel bezárta a kúria egyik emeleti szobájába, hogy jobb belátásra bírják őt és idővel elfelejtse szerelmét. Aztán csak teltek-múltak a napok, hetek, hónapok és évek, de a lány nem léphetett ki a szobájából. Egy idő után már azért sem engedhették ki onnan, hiszen akkor már mindenki tudta, hogy a fiatal lány eltűnt és féltek, hogy Blanche valakinek mesélne a fogságáról és annak körülményeiről. Egyesek szerint Louise Monnier élvezte a tudatot, hogy lányának min kell átmennie nap mint nap. Mindenesetre tizenöt nappal lánya kiszabadítása után szívrohamot kapott és meghalt. Fiát, Marcel Monniert is bíróság elé állították, amiért segített édesanyjának, ezért 15 hónap börtönbüntetést kapott. Később azonban felmentették, mivel azt állította, hogy húga bármikor elhagyhatta volna a szobáját, de erre nem volt hajlandó. Mivel köztiszteletben álló ügyvédről volt szó, a bírók nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a szoba ajtaja kívülről volt lelakatolva, így a lány nem tudott volna kimenni onnan. Azt, hogy a névtelen levelet ki küldte, nem derült fény. Egyesek szerint az egyik szolgálólány árulta el kedvesének a titkot, aki annyira megrémült, hogy üzent a rendőrségnek.
