Baltóról, a huskyról még mese is készült. A szánhúzó kutya a torokgyík elleni szérumot öt nap alatt juttatta el társaival a hó és fagy miatt elzárt alaszkai településre, Nome-ba.
1925 januárjában torokgyíkjárvány tört ki az alaszkai Nome-ban, gyermekek százai dőltek ágynak. Ez a betegség súlyosan fertőző, a kötelező oltás bevezetése előtt gyakran halállal végződött. Akkoriban létezett egy hatásos ellenszer, de a település orvosa kifogyott a csodaszerből, csak lejárt szavatosságú üvegcséket talált. Jobb híján ezt kapták a legyengült szervezetű lázas kis betegek, de semmi hatása nem volt. A közösség már a tömeges járványtól rettegett, amikor egy másik város orvosa felajánlott egy hatalmas adag injekciót.
A téli évszakban a településre vezető utak járhatatlanok voltak, a tenger befagyott, s a hóviharok miatt repülőgépek sem szállhattak fel. Az időjárás lehetetlenné tette a közlekedést, így az ott lakók magukra maradtak, elvágva minden külső segítségtől. Az orvos dr. Welsh utolsó reményként kutyaszánon várta a szükséges mennyiségű szérum megérkezését. A híres Iditarod útvonal azonban rettentően veszélyes és hosszú, ám a Nenana-ból Nome-ba tartó 1085 kilométeres távot a kutyaszános csapatok a megszokott 30 nap helyett mindössze 5 és fél nap alatt teljesítették.
A Szérumfutás nevet viselő, embert és kutyát próbáló esemény résztvevői az idő szorításában erejüket megfeszítve hajtották az ebeket, hiszen százak élete múlott azon, mikorra érnek oda a szérummal. A felbecsülhetetlen értékű csomagot kutyaszánról kutyaszánra adták, ahogy a mérföldek peregtek. Az utazás legveszélyesebb szakaszát a híres Leonhard Seppala tette meg hihetetlen szánhúzókutya-falkájával, élükön a rettenthetetlen Togóval. Hatalmas viharokon és úszó jégtáblákon át haladtak elképesztő sebességgel, ahol az átkelés gyakran életveszélyesnek bizonyult. Seppala életét kockáztatva túljutott a nehézségeken, s átadta munkatársának, Gunnar Kaasennek a szérumot az út utolsó szakaszára.
Az ő csapatát Balto, a szibériai husky vezette.
Az akkor még tapasztalatlan szánhúzó kutya teljesítményében csak a gazdája bízott: meghálálta a belé vetett hitet. Az éjszaka sötétjében és hófehér nappali tájon, fagyban és félelmetes hóviharokon át végül célba értek. Útjuk során egy váratlan pillanatban Balto hirtelen irányt változtatott, s ezzel megmentette falkáját és gazdáját attól, hogy a szikla pereméről a folyóba zuhanjanak.
Kassen a –50 Celcius-fokban teljesen átfagyott, és az út vége felé lebénult. Minden reménye odaveszett a beteg gyerekek megmentésére. Ám Balto emlékezett az útra, és önállóan visszavezette társait Nome-ba. Kitartásának köszönhetően megállították a járvány tömeges elterjedését. Balto ünnepelt hős lett, 1933-ban, 11 éves korában hajtotta örök álomra a fejét. Teste ma a Cleveland Museum of Natural History tárlatában tekinthető meg. A bátor hős tiszteletére a New York-i Central Parkban szobrot is emeltek, amelyet 1925. december 17-én lepleztek le. Tábláján ez áll: A szánhúzó kutyák hajthatatlan lelkének emlékére, akik 1925. telén 600 mérföldön át szállították a szérumot Nenana-ból a világtól elzárt Nome-ba, dacolva a kemény jéggel, a csalóka víztükrökkel és a sarki hóviharokkal.