Aktuális

Olaszország teljes lezárását sürgetik, az intenzív osztályok fele már megtelt

Bors

Létrehozva: 2020.11.10.

Dél-Tirol is vörös zónává változhat. Arno Kompatscher, a terület kormányzója azt nyilatkozta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy bővíteni lehessen a kapacitásokat, ugyanis egyre jobban növekszik a nyomás a régió kórházain. A koronavírusos betegek számára fenntartott intenzív ágyak több mint 50%-a már most foglalt. Egyes becslések szerint, ha tartós marad a napi 700-nál több fertőzött a régióban, akkor napokon belül megtelnek a kórházak.

További öt régióban - Abruzzo, Umbria, Liguria, Basilicata és Toszkána - megemelik a járványveszély fokozatát szerdától. Az érintett térségek eddig sárga színű, vagyis alacsony veszélyfokozatú zónának számítottak a kormány péntektől bevezetett osztályozása szerint. A szigorítással narancssárga övezetnek, vagyis közepesen veszélyesnek nyilvánítják őket, a korábban ugyanebbe a fokozatba sorolt Pugliával és Szicíliával együtt.

A narancssárga tartományokba kizárólag nyomós indokkal lehet belépni, vagy onnan távozni. Engedéllyel lehet a tartományokon belül is mozogni, például egyik városból a másikba eljutni. Az országos éjszakai kijárási tilalom mellett a narancssárga övezetben napközben is csak indokolt esetben engedélyezett a közlekedés, leállítják a vendéglátást, valamint korlátozzák a kereskedelem nyitvatartását is.

Ezzel egy időben vörös zónává léptették elő az autonóm Bolzano térségét. A legmagasabb fokozatú régiók között Lombardia, Piemonte, Valle d'Aosta, Calabria és Alto Adige szerepel. A sárga Campania tartomány veszélyességi szintjének esetleges emeléséről kedden határoznak.

Az orvosok országos szövetségének elnöke, Filippo Anelli korábbi felhívását ismételve az ország azonnali és teljes lezárását sürgette a kormánytól."Ez az egyetlen megoldás" - mondta. Kijelentette, hogy drasztikus lépések nélkül egy hónapon belül harmincezerre emelkedhet a kórházban egyszerre kezelt betegek száma, ötezer fölé a lélegeztető-gépen levőké, a halottaké pedig tízezerrel is emelkedhet.

Egy nap alatt 25 271 új beteget szűrtek, az elvégzett tesztelések száma azonban valamivel több mint 147 ezer volt a korábbi majdnem 200 ezerhez képest. A betegek közül 356-an haltak meg, így a halottak száma elérte a 41 750-et. Az aktív fertőzöttek száma meghaladja az 573 ezret, a betegek átlagéletkora 46 év. Februártól több mint 960 ezren betegedtek meg, az utolsó hónapban 510 ezren.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek