1990-ben mutatták be a Legyek ura című filmet, ami William Golding 1954-ben megjelent regényén alapult. A mozi brit fiúkról szólt, akik egy repülőgép-katasztrófa következtében egy lakatlan szigeten ragadtak. Golding regényéhez egy valódi történet adta az ötletet. Hat 13–16 év közötti tongai fiú: Zion, Stephen, Colo, David, Luke és Mano több mint egy évig élt egy lakatlan szigeten, mire valaki megmentette őket.
Forrás: Wikipédia
A fiúk egy helyi szigorú katolikus bentlakásos iskolában tanultak, és nagyon unatkoztak. 1965 júniusában elhatározták, hogy megszöknek és elhajóznak az 500 mérföldre fekvő Fidzsi-szigetekre, vagy akár egészen Új-Zélandig. Egyetlen akadálya volt a merész tervnek, hogy nem volt hajójuk. Ezért úgy döntöttek, hogy „kölcsön vesznek” egyet. Összecsomagoltak két zsák banánt, néhány kókuszdiót és egy kis gázégőt, az azonban nem tűnt fel nekik, hogy sem térképet, sem iránytűt nem visznek magukkal.
Nyolc napig sodródtak az óceánon
Este elkötöttek egy kis hajót, és senki nem vette észre az eltűnésüket. Az ég tiszta volt, a Csendes-óceán is nyugodt arcát mutatta. Ám a fiúk elkövettek egy súlyos hibát: elaludtak. Néhány órával később szakadó esőre ébredtek. Annyira sötét volt, hogy szinte semmit nem láttak. Felhúzták a vitorlát, amit a szél azonnal széttépett, a kormánykerék eltörött, ők pedig nyolc napig sodródtak az óceá-non. Az ételük és a vizük hamar elfogyott. Próbáltak halat fogni, a csapadékot üres kókuszhéjba gyűjteni, amit aztán egyenlően megosztottak egymás között. Reggel és este mindenki kapott egy-egy kortyot. A nyolcadik napon megláttak egy éles sziklákkal teli kis szigetet. Mano volt az első, majd utána mindannyian a vízbe ugrottak és nagy nehezen kiúsztak a partra. Fáradtak voltak, de legalább biztos talaj volt a lábuk alatt. A sziget lakatlan volt, bár korábban éltek ott emberek, őket azonban a 19. században rabszolga-kereskedők elvitték.
Együtt küzdöttek az elemekkel
A fiúk elhatározták, hogy együtt maradnak. A szomjúságuk oltására először madártojásokat kerestek, amit nyersen megittak. Sikerült tüzet gyújtani, amit olyan elszántan őriztek, hogy az ott-tartózkodásuk alatt soha nem aludt ki. Fatörzsekből esővíz tárolására alkalmas eszközt barkácsoltak. Megállapodtak abban, hogy kétfős csapatokban fognak dolgozni. Szigorú beosztást készítenek, hogy ki gondozza a kertet, ki végzi a konyhai munkákat és ki áll őrségben, és megbeszélték, hogy soha nem fognak veszekedni. Ha ez mégis megtörtént, hamar megbékéltek. Napjaik énekkel és imával kezdődtek és azzal is zárultak. Colo még gitárt is készített partra sodort fából, egy fél kókuszdió héjából és hat acélhuzalból, amelyeket a hajóroncsukról kimentett, és ezzel dobta fel a hangulatot. A fiúk felfedezték, hogy az egykori lakosok után ott maradt csirkék az eltelt száz év alatt elszaporodtak. A legrosszabb az volt, amikor Stephen egyik nap megcsúszott, leesett egy szikláról és eltörte a lábát. A fiúk a segítségére siettek. Fadarabokkal rögzítették a sérült lábat, és a csont összeforrt.
Megmenekülés után vádemelés
1966. szeptember 11-én, vasárnap jött a megváltás. Feltűnt egy hajó. Stephen a vízbe ugrott és elérte a hajót. Kiderült, hogy a tulajdonos Ausztrália leggazdagabb emberének, Peter Warnernek a fia. Megmenekültek, azonban a kaland itt még nem ért véget. Amikor visszaértek a városukba, a rendőrök őrizetbe vették a fiúkat és börtönbe kerültek. Az az úr ugyanis, akinek a vitorláshajóját ellopták, feljelentette őket, és vádat emeltek ellenük. A fiúk szerencséjére Peter előállt egy tervvel. Eszébe jutott, hogy a hajótörés története tökéletes hollywoodi anyag és sikerült a jogokat megszerezni. Ezután Peter fizetett Uhila úrnak, 150 fontot adott a régi hajójáért, és szabadon engedte a fiúkat azzal a feltétellel, hogy együttműködnek az ausztrál TV- társasággal, akik filmet készítenek a történetükről. Néhány nappal később megérkezett a Csatorna 7 csapata.
Örömteli volt a hangulat, amikor a fiúk visszatértek Tongába a családjukhoz. Otthon a 900 lakos együtt ünnepelt velük. Petert nemzeti hőssé nyilvánították. Aztán a hat fiút felbérelte a halászhajója legénységeként, hogy lehetőséget kapjanak a Tongán kívüli világ megismerésére.
Ha ötlete van vagy témát javasol, írjon! Várjuk levelét erre az e-mail címre: [email protected]
Rovatunk következő anyagát csütörtökön olvashatja.
