Aktuális

Az amerikai-német oltóanyag lesz a befutó

H. N. Zs.

Létrehozva: 2020.12.16.

Az amerikai–német Pfizer-BioNTech vakcinája kaphatja meg leghamarabb az engedélyt Magyarországon – közölte Magyarország kormánya hivatalos Facebook-oldalán. A tömeges koronavírus elleni oltásra várhatóan a következő év első negyedévében számíthatunk.

Forrás: AFP

A 95 százalékos hatékonyságú vakcina elsőként – az amerikai hatóságok döntése előtt, saját hatáskörben – az Egyesült Királyságban kapott hatósági engedélyt. Pénteken végre az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) is engedélyezte az oltóanyagnak vészhelyzeti alkalmazását, miután ők is 95 százalékos hatékonyságúnak minősítették az oltóanyagot.

Beoltják a kórház dolgozóit

Egy, a Honvédkórházban körbeküldött levél szerint még az idén elkezdhetik a koronavírusos betegeket kezelő egészségügyi dolgozók beoltását Magyarországon. A levél szerint nemsokára elérhető lesz a Pfizer védőoltása, ezért arra kérik az érintetteket, hogy már most jelentkezzenek azok, akik be­adatnák maguknak az ingyenes és önkéntes oltást. Várhatóan december 23-án adja ki az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus ellen az amerikai Pfizer és a német BioNTech által kifejlesztett oltás forgalmazási engedélyét – jelentette kedden egybehangzóan két német lap, a Bild és a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Még értékelik az adatokat

– A vakcina azért csak vészhelyzeti engedélyt kapott, mert

a statisztikák szerint még nem oltottak vele elegendő terhes nőt, gyereket és immunhiányos betegeket,

például szervátültetetteket – magyarázta a Borsnak dr. Rusvai Miklós virológus.

– Persze ez nem azt jelenti, hogy gond lenne a vakcinával, hanem azt, hogy ezekben a csoportokban még nincs elegendő értékelhető adat, így tovább folytatódnak az immunizálási kísérletek. A gyártók azt ígérik, hogy a hónap vége előtt meglesznek ezek az adatok is, így idehaza nagy valószínűséggel már ezekre az eredményekre nem kell várni az immunizálás megkezdése előtt – fűzte hozzá a virológus, aki azt is elmondta, hogy mire Magyarországra érkezik a vakcina, az európai gyógyszerügynökség ígérete szerint már meglesz az oltóanyag európai forgalmazási engedélye. – Ha valóban meglesz az európai engedély karácsony előtt, már nem lesz szükség külön nemzeti engedélyre sem ahhoz, hogy idehaza is megkezdődjön a lakosság immunizálása – világított rá a virológus.

Magyarország a biztosra megy

Ma már nem csak a Pfizer és BioNTech vakcinája az, ami különböző országokban (Egyesült Királyság, Bahrein, Kanada, USA, Mexikó, Kuvait, Szingapúr, Szaúd-Arábia) regionális engedélyt kapott.

– Eddig öt vakcina kapott vészhelyzeti engedélyt: Svájcban, In­diában és Kanadában az oxfordi vakcina, Kínában, Bahreinben és az Egyesült Arab Emirátusokban két kínai, Oroszországban pedig a Sputnik.

Ezek közül jelenleg a legtöbb forrás szerint az ameri­kai a legmegbízhatóbb,

ezért várhatott ki Magyarország is erre a vakcinára – mutatott rá dr. Rusvai.

A Pfizer- és BioNTech-vakcinából jelenleg 2,5 millió adag van megrendelve eddig, hiszen a gyártás és a szállítási lánc kapacitása véges. A 2,5 millió adag vakcina, 1,2 millió ember immunizálására alkalmas.

Az első adag szállítmány már december végén megérkezhet, majd az utánpótlás folyamatosan érkezik. Azt gondolom, érdemes regisztrálni, hiszen a veszélyeztetett csoportok után nagy valószínűséggel azok kerülnek sorra, akik előre jelezték igényüket. Ha elfogy a Pfizer és BioNTech vakcinája, és közben lesz másik biztonságos és hatékony oltóanyag, ami idehaza engedélyt kap és elérhető lesz, bizonyára azzal folytatódik majd az immunizálás.

Győrfi: A járvány legyőzése a cél

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője, Győrfi Pál mindenkit arra kér, hogy továbbra is bízzanak a döntéshozó­kat segítő szakemberekben, ahogyan azt az első hullámban is tették.

– Szerencsére nem kell mindenkinek a koronavírus és a vakcina szakértőjévé válnia, hi­szen erre megvannak a megfelelő szakemberek – magyarázta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. – Amikor a védőoltás vagy védőoltások megérkeznek, és beadhatóvá válnak Magyarországon, akkor minden szükséges információ mindenki számára elérhető lesz. Senki ne próbáljon önjelölt szakértő lenni, s főleg ne a különféle spontán internetes fórumokból, bejegyzésekből tájékozódjon, vagy hangzatos címek alapján alakítsa ki a véleményét, hanem bízzon a felelős szakemberekben. Mindenkit arra buzdítok, hogy addig is regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon, hiszen a veszélyeztetett csoportok után nagy valószínűséggel azok kerülnek majd sorra, akik jelezték igényüket – mutatott rá a szóvivő, aki mindenkinek azt tanácsolja, hogy kizárólag hiteles forrásból tájékozódjon, ha a járvány elleni harcról van szó.

– A jó kormányzati döntések mellett a bizalom, a szabályok betartása segített az első hullám során abban, hogy Magyarország viszonylag kevés beteggel és kevés áldozattal lefékezze a vírus terjedését. Most, hogy a járvány legyőzése került kilátásba, továbbra is azt kérem mindenkitől, hogy bízzanak a szakemberekben és az intézkedésekben – zárta Győrfi, aki hangsúlyozta, hogy a védőoltás felvétele nemcsak saját érdek, hanem nagyon komoly közösségi felelősség is.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek