Aktuális

Koronavírus-vakcina: van olyan oltás, amit akár háromszor is meg kell ismételni

Bors

Létrehozva: 2020.12.15.

Hamarosan több eredményes vakcina is elérhetővé válik idehaza, így lassan fellélegezhet az ország. Azonban lesz olyan ellenszer, amit háromszor is be kell adni ahhoz, hogy védettséget nyújtson.

Forrás: Pexels.com

Hamarosan több, biztató eredménnyel rendelkező vakcina is elérhetővé válik Magyarországon – jelentette ki Kis Zoltán virológus kedden az M1-en. Ez azt jelenti, nem csak a Pfizer-BioNTech 90-95 százalékban immunitást nyújtó koronavírus-vakcinája lesz elérhető, hanem mellette több másik is.

A virológus ismertette, hogy egyes vakcinák a vírus örökítőanyagát, mások pedig inaktivált vírusokat tartalmaznak. A közeljövőben megérkeznek azok a vakcinák is, amelyek nem genetikai anyagot, hanem a vírus fontos fehérjéit viszik be a szervezetbe.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy bizonyos oltóanyagokból 2-3 oltás szükséges a teljes védettség megszerzéséhez, ami nem meglepő, ugyanis több használatban lévő védőoltás is hasonlóan működik. Kiss Zoltán elmondta, hogy bár az Európai Gyógyszerészügynökség adminisztrációja felgyorsult, a szigorú követelmények nem változtak, így mellékhatásoktól nem kell tartani

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek