Ne félj, csak játszd el tisztességgel a szerepet, amit erre az életre vállaltál – megható szavakat üzent a koronavíruson átesett Müller Péter

Hogy van ön és a kedves felesége, Ágnes? Hogyan érintette önöket a járvány?

Köszönöm, jól vagyunk. Mi elkaptuk a vírust. Ági meg sem rezdült, nekem volt egy rossz éjszakám, úgy éreztem, mintha hirtelen megöregedtem volna, aztán reggelre ez elmúlt. Boldogok vagyunk, hogy túl vagyunk rajta.

Nagyon megijedtek?

Nem. Tettem, amit kellett, betartva persze az instrukciókat. Tudtam, hogy ha megkapom a vírust, majd kezdek vele valamit, és minden úgy lesz, ahogyan lennie kell.

Nem fél a haláltól?

Az ember legmélyebb élménye az „én vagyok” élmény, ez a Bibliában is írva van. Jézus azt mondja: Én vagyok az út, az igazságosság és az élet. Nem a személyére érti, a földi szerepére, hanem a benne élő halhatatlanra. Amikor önmagunkra ébredünk, a bennünk lévő halhatatlan szikrát, elemi valónkat éljük meg. Akinek van igazi énélménye, az nem fél a haláltól. Mert a halál nem több, mint amikor az előadás végén az ember leteszi a kellékeit, a maszkját, a jelmezét és továbbmegy. Az egész életét a színházban élte, 65 éve, ma is a Madách tagja.

Mit jelent önnek a színház?

Mindent, ez életem gyökere. Mindent ott tanultam, onnan kaptam. 1955. december elsején, a születésnapomon léptem be a Madách Színházba. Nem tudom, van-e még olyan ember, akinek a munkakönyvében egyetlenegy munkahely van 65 éve. Még a feleségemet is ott ismertem meg, a büfében. Az olvasók hozzászoktak, hogy minden karácsonyra új könyvvel jelentkezik. Idén nem találkoztam új könyvével... Négy könyvem jelent meg. Kiadtuk a Madárembert újra és két nagyon szeretett színdarabomat, a Szemenszedett igazságot és a Búcsúelőadást. A Kossuth Kiadó pedig kiadott egy naptárkönyvet velem. Írtam is egy új kötetet, lassan készen van, gondolkodunk, mikor jön el az ideje, hogy megjelenjen.

Mit üzen ezzel a járvánnyal, sok feszültséggel, konfliktussal terhes időszakban karácsonyra az embereknek?

A színházban tanultam meg, hogy a dráma az emberi létezés valósága. Az ember célja a küzdés maga. A Jóisten sem nagy regényekben gondolkodik, hanem drámák, konfliktusok, küzdelmek végtelen sorozatában. Az a jó az én koromban, hogy az embernek van mire visszaemlékeznie. A színdarabot is akkor érti meg az ember egészen, amikor a cselekmény utolsó mondataihoz érünk. Akkor jön a felismerés: aha, most már értem! Akkor látsz bele Isten dramaturgiájába, amikor megöregszel. Visszamenőleg megérted az egésznek a logikáját. Istennél nagyobb dramaturg nincs! De, hogy tragédiát ír-e vagy komédiát, azt csak ő tudja. Azt üzenem: ne félj, csak játszd el tisztességgel a szerepet, amit erre az életre vállaltál. Hogy amikor majd leteszed a jelmezt, letörlöd a sminket, örök éned azt mondhassa: jó játék volt.