Aktuális

Brit tudósok szerint a fiatal középosztálybeli nők oldják leginkább piával a karanténszorongást

Bors

Létrehozva: 2021.01.14.

Nem baj, éppen benne vagyunk a száraz januárban, <a href="https://www.borsonline.hu/aktualis/indul-a-szaraz-januar-durva-mi-tortenik-a-testtel-alkohol-nelkul/218980" target="_blank">most mindenki javíthat</a>.

Forrás: Getty Images

A Londoni Egyetem egyik kutatás szerint az alkoholfogyasztók negyede ivott többet a karantén alatt, ennek a negyednek pedig a legjelentősebb részét

a fiatal, tanult, áltag fölötti keresettel rendelkező középosztálybeli nők tették ki.

A kutatás az első hullám idején készült, és 30 ezer ember vett részt benne. Mint kiderült, a legtöbb szorongást az unalom, a magány és a barátok, család miatti aggodalom szülte, de sokan aggódtak a munkájuk és pénzük miatt is.

- A fiatal nők valószínűleg

a nemi egyenlőtlenségek miatt aggódtak többet, és fogyasztottak emiatt több alkoholt,

ugyanis ők könnyebben veszthetik el az állásaikat. Emellett viszont meg kellett küzdeniük más terhekkel is, közrejátszhatott például a megnövekedett házimunkával, vagy az iskolák bezárása miatt a gyerekneveléssel járó stressz is - magyarázta dr. Claire Garnett.

- Annak ellenére egyébként, hogy a nők többször választották az alkoholt,

a férfiak azért változatlanul keményebben ittak, ha ittak

- tette hozzá.

Nem baj, éppen benne vagyunk a száraz januárban, most mindenki javíthat. Ha ügyesek vagyunk már a második hét végén újra normálisan alszunk, kipihentek és éberek leszünk. Megfelelő hidratálás mellett kisimul és puhább lesz a bőrünk. Beindul a fogyás, és eltűnnek a szem alatti táskák is.

(via Daily Mail)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek