Aktuális

Megérkezett az Eli Lilly amerikai gyógyszergyár koronavírus elleni vakcinája Budapestre

Bors

Létrehozva: 2021.01.27.

Március végéig három ütemben összesen 6236 ampulla érkezik Magyarországra a bamlanivimab nevű készítményből. Európában elsőként Magyarország alkalmazhatja a gyógyszert, amely egy koronavírus-fertőzésből felgyógyult beteg vérplazmájából, molekuláris technikával készült, úgynevezett monoklonális antitest.

Forrás: MTI

Megérkezett Magyarországra egy, a koronavírus új típusú, angliai mutációja ellen is hatékony készítmény.

Kásler Miklós korábbi bejegyzésében azt írta: 

– Magyarország Európában elsőként alkalmazhatja az amerikai Eli Lilly gyógyszergyár által fejlesztett bamlanivimab nevű készítményt.
Kifejtette: kezdeményezésére az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) 2020. december 12-én engedélyezte a készítmény vészhelyzeti, ideiglenes alkalmazását, az operatív törzs pedig a beszerzését. Ennek nyomán a magyar kormány szerződhetett elsőként a gyártóval, így március végéig három ütemben összesen 6236 ampulla érkezik Magyarországra.  

– A bamlanivimab egy koronavírus-fertőzésből felgyógyult beteg vérplazmájából, molekuláris technikával készült monoklonális antitest. A gyógyszer alkalmazásával lényegében a fertőzés kezdeti állapotában lévő betegek passzív immunizációja történik meg ellenanyagok bejuttatása által – írta a miniszter.

Az Emmi közleménye szerint szerdán 2400, február második felében 2800, március második felében pedig 1000 dózist szállítanak Magyarországra a készítményből.

Kitértek arra is, hogy az első 300 dózist a koronavírussal fertőzött betegek ellátásában vezető szerepet játszó két országos gyógyintézetben, a Dél-pesti Centrumkórházban lévő Infektológiai Intézetben és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben, utána pedig a többi nagy magyar kórházban alkalmazzák.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek